Pesti Srácok

A Market nyerte az állatkerti Pannon Park pályázatát

A Market Építő Zrt. nyerte a Fővárosi Állat- és Növénykert által a Pannon Park kulcsrakész kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást; a fejlesztés a tervek szerint 2020-ra készülhet el teljes egészében - közölte kedden az MTI-vel a városligeti intézmény.

MTI

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványában megjelent közbeszerzési hirdetményre két ajánlattevő jelentkezett, közülük nyerte el a megbízást a Market Építő Zrt. - olvasható az állatkert közleményében. Felidézik, hogy az állatkert tavaly ősszel indította meg a Pannon Park vállalkozási szerződés keretében, a meglévő építési engedélyezési és munkaközi kiviteli tervek alapján megvalósítandó, kulcsrakész kivitelezésére vonatkozó, az uniós eljárásrendbe illeszkedő közbeszerzési eljárást. A részvételi felhívás október 20-án jelent meg, és két ajánlattevő nyújtott be ajánlatot: a STRABAG-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft., valamint a Market Építő Zrt. Mivel az ajánlati ár mindkét esetben meghaladta a rendelkezésre álló keretösszeget, ezt az eljárást eredménytelenné kellett nyilvánítani.

Az állatkert ezután megvizsgálta a kivitelezési munkálatok eredetileg, még a tervezés során, 2014-ben kalkulált forrásigénye és a 2016 végi ajánlatok közötti eltérés okait. Megállapították, hogy az országban zajló jelentős beruházások számának emelkedésével párhuzamosan egyebek közt nőtt a munkaerő-kereslet és a különböző építőanyagok ára, és sok egyéb tényező is növelte a felmerülő költségeket. Miután határoztak a szükséges többletforrások biztosításáról, a Fővárosi Állat- és Növénykert újabb közbeszerzési eljárást indított a kivitelező kiválasztására. Mivel a közbeszerzés feltételei időközben nem változtak lényegesen, az új eljárást tárgyalásos eljárásként folytatták le, amelyre az előző eljárás ajánlattevőit hívták meg. A tárgyalásos eljárás során a legalacsonyabb ajánlati árat a korábbiakhoz képest 2 milliárd forinttal sikerült mérsékelni.

PestiSracok facebook image

Az ajánlatok elbírálása során több szempontot is figyelembe vettek. Ezek közül az ajánlati ár szerepelt a legnagyobb súllyal, de szempont volt az ajánlat szakmai tartalma - például az organizációs terv minősége, a műszaki ütemterv megfelelősége -, valamint a késedelmi kötbér mértéke is. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert területe, amely az idők során 18 hektárról kevesebb mint 11 hektárra zsugorodott, 2014 óta több lépésben bő 7 hektárral nőtt, és ennek legnagyobb része - 6,5 hektár - a megszűnt Vidámparktól örökölt területből adódik. Az új területeken négy fő fejlesztési program megvalósítását tűzték ki célként, a Pannon Parkot a volt vidámparki terület nagyobbik, mintegy öthektárnyi területrészén alakítják ki. A tematikus bemutatókomplexumban a pannon ősvadon világát igyekeznek feleleveníteni. A Pannon Park a tervek szerint nagy terjedelmű, tágas szabadkifutókból, illetve egy központi, fedett építményből fog állni.

Kép: Fővárosi Állat- és Növénykert

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.