Küldj egy jelet! - Battonya múltja képes levelező-lapokon és fotókon című albumról

Az idő nemcsak perc alapú, vannak más mérőszámok is, ilyen például a 140 x 90mm is, mely 1878-as Postaügyi Világunió határozata óta a képeslap szabványmérete. De ráfér-e egy emberi élet, egy ország, vagy éppen Battonya városának története egy-egy képeslapra? Bizonyos szempontból igen. Világos: alapvetően helyi érdekű hír az, hogy megjelent a Battonya múltja képest levelező-lapokon és fotókon című, főleg régi képeslapok köré szerveződő album, de a dolog túlmutat a helyi benzinkút után található település vége táblánál. Mert ez bizony egy kimondottan exkluzív, első osztályú kiadvány, még a határon túli elcsatolt területeket bemutató képeslapos könyveket sem jellemzi az a tipográfiai igény, gondos és precíz összeállítás, mint a battonyait.

PZL – 061.hu

És még ez sem lenne olyan izgalmas hír, hiszen világos: a könyv a helyi erőket érdekli, legfőbb célja a múlt színezett lapokon való megjelenítésével az identitás megerősítése, és ez alapvetően a battonyaikat és a környék településein élőket érdekli. Ahogy a dél-békési kisvárosban élőket sem biztos, hogy felkavarná egy Vásárosnaményról vagy Balástyáról szóló album, úgy ez a könyv alapvetően regionális szenzáció. Ami túlmutat a lokalitásán az az, hogy egy egyre fogyó közösség álma vált ezzel valóra, egy olyan közösségé, mely talán jobban támaszkodik a régi legendáira, mítoszaira, mint azok a városok, ahol mondjuk történetesen van ipari termelés, van vásárlóerő.

Mert Battonya közismerten az ország egyik legszegényebb települése lett, a földbirtokosokon és az egykor a VÁM-nál dolgozókon kívül lassan elolvadt az állampárti időkre még jellemző polgári réteg. Ugyanakkor az ott élők életerejét mutatja az, hogy összeállítottak egy igazán reprezentatív albumot, amelyből nemcsak az derül ki, hogy 1989 előtt milyen sokan voltak egy-egy hétköznap is az utcákon, hogy milyen természetes volt egy majdnem-városi lét, hanem az is, hogy nem véletlen volt Battonya Makó után az egykori Csanád vármegye legfontosabb települése, hogy mégsem Makó volt az, amelyik igazán nagy hatást gyakorolt Battonyára, hanem a közeli nagyváros, Arad.

Battonyáról szép számmal jelentek meg könyvek, ami részint a helyi születésű Puja Frigyesnek, egykori külügyminiszternek is köszönhető, aki a sajátosan értelmezett felszabadulást, és az életrajzát különböző formátumokban többször is megírta, amelyekből aztán könyvek lettek. De sora jelentek meg a helytörténet egy-egy kiemelt epizódjai is, sőt még Battonyai füzetek címmel egy szintén helyi érdekű periodika is megtalálható a város máig impozáns, modernnek ható könyvtárában. De egyik Battonyával foglalkozó kiadvány sem olyan szép, mint a Battonya múltja képest levelező-lapokon és fotókon című album.

A munka egy nyomozati anyag könyve becsatolt dokumentumokkal arról, hogy volt itt egy promenád, kandeláberes kúttal, voltak itt mára már eltűnt díszes kúriák, kastély-szerű épületek, szobrok, keresztek, temetői stációsorozat és klasszicista hármas szoborcsoport, de eltűnt a Táncsics utcai romantikus stílusban 1890 körül épült zsinagóga is, ahogy eltűnt au Őrangyalhoz címzett gyógyszertár is. Eltűnt egy régi strand is, eltűnt az úri kaszinó is a fagerendás terasszal, de ezt még be tudjuk azonosítani: később itt volt a Fényes diszkó, Modern Talkinggal, Duran Durannal, zombifilmekkel.

Eltűntek az üzletek, boltok, Fischer Herman vaskereskedése, Klein Adolf fűszer -, gyarmatárú kereskedése, Török Sándor divatáruháta, eltűntek cégérek, a kereskedők falakra írt nevei, ahogy eltűntek ők maguk is. Kár hogy nincs kép a tejivóról, a régi játékboltról, a Páva Áruház kirakatáról, belső teréről, de szerencsére itt van Hídvégi Sándor fodrászata és Jankó János órásmester üzlete. A beszkennelt képeslapok méretaránya 1/1-es, ami logikus választás, persze, az ember néha nagyobb méretben is megnézte volna a képeket hogy egy-egy részlet jobban kirajzolódjon, - például az országzászló estében , amit még mindig nem tudjuk, hogyan is nézett ki valójában. Világos: nyilván szétestek volna a képek a nagyítás esetén. Valószínűleg nem használtak retust és egyéb képjavításokat, hogy életszerűbbek legyenek a képek a foltokkal, a tintanyomokkal – ez is egy jogos szerkesztésbeli koncepció, így kel életre ez az antik hatású vízió. Mivel vannak még gyűjtők, és ott vannak Csathó András tanár úr ezres nagyságrendű - részben épületeket is megörökítő - fotókollekciója, egy bővített kiadás esetén még inkább árnyalható lenne a kisvárosról alkotott kép.

A könyvet lapozva nyomon követhetjük az épületek, terek életrajzát, átalakulását, láthatjuk azt, mikor tűntek el a galambdúcok a Korona szálló tetejéről, láthatjuk azt is, hogy a szocializmus mikor vette el az identitását sok régi Csanád megyére oly’ annyira jellemző épületnek. A könyv arra is jó, hogy egyszer a jellegadó épületeket vissza lehessen építeni eredeti állapotukra, majd akkor, amikor a közösség újra olyan erős lesz, hogy visszaállítsa legfontosabb épületei eredeti karakterét. Valami elkezdődött.

A képeslapok tehát nemcsak a művelődéstörténet részei, de a nagybetűs történelemről is beszélnek. A sima egydimenziós lap felülete mögött is sokszor ott egy másik kép, a táj mögött az emberi sorsok, melyekről nemcsak a főterek cégérei meséltek, de sokszor a pár soros üdvözlések is többet mondtak egy hosszú levélnél. Különös az, amikor a kép és az üzenet között a történelem teremt kapcsolatot. Az emlékezet olyan, mint a többszörösen exponált fénykép. Az egyik esemény rárakódik a másikra. A képeslapokra ráégtek a betűk, a magánsorsok, a történelem, épp ezért emlékezetünk fontos dokumentumai.