Visszapillantó tükör - 50 éve halt meg René Magritte
Ötven éve, 1967. augusztus 15-én halt meg René Magritte belga származású szürrealista festő, aki a megszokott tárgyakat szokatlan módon festette meg, megkérdőjelezve az emberi észlelésről alkotott közkeletű fogalmainkat.
MTI
René Magritte 1898. november 21-én látta meg a napvilágot a belgiumi Lessines-ben. Szegény családba született, apja szabómester volt, anyja kalapkészítő. Gyermekkori élményei közül többször is felidézte, hogy egy léghajó zuhant a szülői házra. Arra is szívesen emlékezett vissza, hogy nyolcévesen a nyári szünidőben egy kislánnyal különös játékokba merültek egy kriptában, miközben egy festő az ódon sírkertet örökítette meg vásznán. 1910-ben Chatelet-be költöztek, ahol elvégzett egy festőtanfolyamot, mert rajztudásával kitűnt pajtásai közül. Két év múlva anyja öngyilkosságot követett el, a folyóba vetette magát. Bár édesanyja holttestét sohasem látta, a vízen lebegő tetem, az arcát eltakaró ruha ihlette 1927-28-ban készített festménysorozatát.
A közeli iparvárosban, Charleroi-ban végezte el a középiskolát, 1916-ban beiratkozott a brüsszeli Szépművészeti Akadémiára. Ekkoriban került a kezébe egy futurista kiállítás katalógusa, lenyűgözték a józan ész elleni esztétikai hadviselés korlátlan lehetőségei. Az első világháború után készítette el első, kubista stílusjegyeket mutató plakát- és reklámterveit. 1922-ben feleségül vette kamaszkori szerelmét, Georgette Bergert, képeinek modelljét. Megélhetésüket úgy biztosította, hogy egy tapétagyárnak tervezett plakátokat és reklámokat, amelyek grafikai felépítésük és a térbeli mélység hiánya miatt az art deco irányzatra emlékeztettek.
1925-ben hároméves szerződést kötött a brüsszeli Le Centaure galériával, ami lehetővé tette számára, hogy minden idejét a festészetnek szentelje. Hans Arppal, Francis Picabiával, Tristan Tzarával, Man Rayjel közösen szerkesztettek folyóiratokat (Oesophage, Marie). 1926-ban készítette első szürrealista festményét, az Eltévedt zsokét. 1927-ben a Le Centaure megrendezte első önálló tárlatát, a kritikusok szörnyülködtek a képek láttán. A sikertelenség kedvét szegte, még ugyanebben az évben Párizsba költözött feleségével. Barátságot kötött André Bretonnal, csatlakozott a szürrealisták köréhez, kommunista beállítottsága miatt Paul Éluard-hoz fűzték szorosabb szálak. Újabb brüsszeli, majd párizsi kiállítások következtek. Magritte képzeletét a mindennapi tárgyakban (pipa, esernyő, keménykalap, egy szem alma) megnyilvánuló misztikum foglalkoztatta. 1928-29-ben festette a Képek árulása című festményét, amelyen egy közönséges pipa látható, alatta a felirattal: Ez nem egy pipa.
1929-ben a Le Centaure galéria tönkrement, egy évvel később visszatért Brüsszelbe. A művészvilág és a műgyűjtők szép lassan kezdték megismerni a nevét. 1933-ban Brüsszelben és Párizsban, 1936-ban New Yorkban, 1938-ban Londonban állított ki. 1935-ben festette A hamis tükör című művét: egy tágra nyitott szemben felhők vonulnak tova. A következő esztendőben festette Tisztánlátás című önarcképét, amely alkotás közben ábrázolja: egy tojást próbál éppen megfesteni, de a vásznon egy felreppenő madár látható. A harmincas évektől több rövidfilmet is készített.
A második világháború éveiben, Belgium német megszállása alatt hazájában maradt. Ekkor készült Honvágy (1940) című műve is, amely elhagyott kőhídon álló, a folyót bámuló angyalt ábrázol, fekete ruhában, összezárt szárnyakkal, mögötte egy bávatag oroszlán fekszik. A háború után több olyan női portrét festett, amelyeken az arc részeit női nemi szervek helyettesítik. Szívesen készített könyvillusztrációkat is, többek között Éluard (1946) és Lautréamont grófja (1948) műveihez. 1947-ben ismét New Yorkban nyílt önálló tárlata, 1953-ban Rómában, majd újra New Yorkban állított ki. 1954-ben alkotta meg egyik leghíresebb képét, A fények birodalmát. A vízparton álló ház két ablaka világos, az épület előtt álló kandeláber is világít, az éjszakai ház fölé mégis nappali ég borul.
Első visszatekintő kiállítását 1954-ben Brüsszelben rendezték meg, a következőre tizenegy év múlva a New York-i Museum of Modern Artban (MoMA) került sor, ekkor jelent meg első monográfiája is Patrick Walberg tollából. 1965-ben festette egy másik híres alkotását, a Biankót. Az erdőn át poroszkáló lovas látványa a megszokottnak éppen az ellenkezője: amit a fáknak takarniuk kellene a lóból és lovasából, az látható, amit pedig nem takar fatörzs, az láthatatlan. A nyilvánosság érdeklődése a hatvanas években nőtt meg művei iránt, alkotásai a pop-art, a minimalista és a konceptualista művészeket is megihlették, művei megismertetéséért a popkultúra is sokat tett.
A New York-i Metropolitan Múzeumban 1992-ben, a bécsi Albertina Múzeumban 2011-ben, a New York-i MoMA-ban 2013-ban, a párizsi Pompidou Központban 2016-ban rendeztek alkotásaiból életmű-kiállítást. A magyar közönség 2014-ben a Magyar Nemzeti Galéria Dada és szürrealizmus tárlatán tekinthette meg néhány képét. 2009-ben műveinek szentelt múzeumot nyitottak Brüsszelben, lessines-i szülőháza is múzeumként működik. Alkotásai rendkívül népszerűek: 2009-ben Brüsszelben fényes nappal rabolták el egyik képét, a Christie's londoni árverésén pedig 2017 márciusában rekordáron, 13,5 millió fontért ütötték le egyik festményét.
Képek: Múlt-kor, Librarius
