"Rengeteg ötletem van és mindig újabbak jönnek" - Kovács Adrián zeneszerzővel beszélgettünk

Kovács Adrián nevét talán még nem mindenki ismeri, de az általa írt, zenés és prózai darabokban hallható dalok sokak számára ismerősek lehetnek. Ő szerezte a fesztiválokon is remekül szereplő III. Richárd zenéjét, de vele dolgozott Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós a Liliomfi új adaptációján is. Kovács Adrián huszonévesen lett a Budapesti Operettszínház zenei munkatársa és karmestere, jelenleg egy Szerb Antal műből készülő musical megírásán dolgozik, tanít a Színművészeti Egyetemen, de arra is van ideje, hogy néha Czutor Zoltán mellett zongorázzon. Kovács Adriánnal beszélgettünk.

LEIRER TÍMEA - 061.hu

Tavaly 12, tavalyelőtt 11 bemutatód volt. Végignézve a porfóliódat, elég hosszú és értékes lista állt össze a húszas éveid közepére. Olyan, mintha mást sem csinálnál, csak dolgoznál.
Azért ez nem így van, ügyelek rá, hogy legyen időm a családomra is, van egy gyönyörű kislányom. Azt hiszem, ez a hosszú lista részben annak is köszönhető, hogy nem szeretek nemet mondani. Szerencsére általában gyorsan dolgozom, persze előfordul, hogy ha sok mindennel, vagy nagyon különböző dolgokkal foglalkozom egyszerre, akkor nem megy olyan könnyen az írás. Például amikor valahol zenei rendezőként felelek egy előadásért, az nagyon kimerít, olyankor nincs már erőm otthon leülni a zongorához vagy a számítógép elé. De alapvetően elég termékeny vagyok, bár be kell vallanom, a legnagyobb motiváció továbbra is a határidő.

A Sztalker csoportban Ifj. Vidnyánszky Attilával és Vecsei H. Miklóssal dolgoztok együtt. Színpadra állítottátok többek között a Liliomfit, az Iván, a rettenetet és a több díjjal is jutalmazott III. Richardot. Közösen dolgoztok a zenén is?
Igen. Attilának nagyon komoly és jó rálátása van a zenei világra, nagyon felkészült zeneileg és mindig tudja, hogy mit akar. Ezek a feladatok mindig nagyon sok örömöt jelentenek és ennek köszönhetően egészen gyorsan elkészülünk velük. A legelső saját darabomat, a diplomamunkámhoz készülő Karnyónét is Attila állította színpadra az akkor főiskolás osztályával.

Hogy kerültél az Operettszínház zenei rendezői székébe? Az ember úgy képzelné, hogy ezt a pozíciót egy őszülő halántékú, bajszos öltönyös úr tölti be, ehelyett itt ül velem szemben egy fiatal srác bőrdzsekiben.
Igen, sokakban ez a sztereotípia él. Valójában afféle vicces anekdotaként mesélhető ma már az, ahogyan idekerültem. Két éve december 25-én kaptam egy üzenetet, Lőrinczy György főigazgatótól, hogy rám gondolt, mint zenei vezető, karmester a Nők az idegösszeomlás szélén musicalben. Itt még csak tájékozódott, de alig egy hónapra rá hivatalossá is tettük az együttműködést. Korábban dolgoztam az Operettszínházban egy remek stúdiós vizsgában, a Parasztoperában. Tudom, hogy azt ő nagyon szerette, ráadásul addigra ismerhette a Sztalker Csoporttal közös munkáimat is, gondolom ezért is gondolt rám.

Otthon érzed magad itt?
Nagyon. Mielőtt idejöttem, kicsit aggódtam, hogy megállom-e majd a helyem, nem leszek-e túlságosan megilletődve ahhoz, hogy jól tudjam végezni a munkám, de nem volt ilyen probléma Már az első nap „családtagként” kezelt mindenki, azonnal otthon éreztem magam és még a nem létező lámpalázam is pár perc alatt elmúlt. Óriási érzés volt, azok a művészek jöttek hozzám zenei gyakorlatra és korrepetálásra, akikért tíz éve rajongtam, akiket iskoláskorom óta néztem a színpadon.

Mindig is vonzott a zenés színház?
Igen, már általános iskolás korom óta. Az első zenés színházi élményem pont az Operettszínházhoz köthető, itt láttam a Mozart! című musicalt. Azonnal beleszerettem a műfajba, utána minden zenés darabot megnéztem, amit csak tudtam. Később a konzervatóriumban is mindig musicaleket zongoráztam, állandóan színházba jártam, beleástam magam a zenés színház világába. A szerelem a mai napig tart.

A Liliomfi vagy a III. Richard prózai darabok. Ebbe az irányba mikor nyitottál?
A Zeneakadémián zeneszerző szakra jártam, amikor a Színművészeti Egyetemen is voltak óráink, „próbafolyamatnak” hívták. A színészmesterség órákra ültünk be afféle „megfigyelőként”. Magával ragadott ez a világ, attól kezdve már nem csak a musicalek, hanem a „színházcsinálás” is elkezdett érdekelni. Én a játékért, a rendezésért, a zenért együtt rajongok, komplex darabokban gondolkodom. Azt hiszem, talán ezért is kapok ilyen sok színházi feladatot, mert tudják, hogy nem csak önmagában a zenét, hanem az egész színpadi produkciót nézem.

Fontos neked a csapat?
Igen, nagyon. A Sztalker csoporttal közös munkát azért imádom, mert a legjobb barátaimmal dolgozhatok együtt. De ugyanilyen örömet okoz az is, ha új környezetbe csöppenek, ha új embereket ismerhetek meg. Mindkettő rendkívül inspiráló számomra, sokkal motiválóbb, mint a magányos munka.

A Riviera Girl-ben is dolgoztál, ami tulajdonképpen a Csárdáskirálynő amerikai verziója, a századelőn játszották a Broadwayn. Te Ti a mai korhoz passzintottátok. Szerinted szükség van az efféle „modernizációra”?
Színházilag mindig abban gondolkodom, hogy lehet az adott előadás mai, modern és korszerű. „Zeneileg” gondolkodva is szükség van a modernizálásra, hiszen a fiatalok számára is sokkal könnyebben befogadhatók a klasszikus darabok. De mindig meg kell őrizni az eredeti darab legfontosabb vonásait.

Tanítasz is a Színművészeti Egyetemen.
Még zeneakadémistaként lehetőséget kaptunk Mátyássy Szabolcs osztálytársammal Bagó Gizella tanárnőtől, hogy legyünk a zenés mesterség órák tanárai Kocsis Gergő mellett. Ez tulajdonképpen zenés színházi gyakorlatot jelent. Azóta dolgozhattam Kerényi Miklós Gáborral, Vidnyánszky Attilával, jelenleg Zsótér Sándorral. Óriási megtiszteltetés ilyen nevek mellett dolgozni. Nagyon szeretem a tanítást, imádom, hogy a saját korosztályommal dolgozhatok együtt. Partnerként és nem tanárként tekintenek rám, ami nagyon jót tesz a munkának. Hosszú távon gondolkodva, azt hiszem nagyon jó, hogy még fiatalon ilyen nagyszerű kapcsolatokat sikerül kiépítenem, ilyen sok művészjelölttel dolgozhatok együtt, akikkel remélem, hogy majd később, érett korukban is összehoz jósorsom.

Mire készülsz az idei évadban?
Az Budapesti Operettszínházban a Dorian Gray-t próbáljuk majd, nagyon várom. Várkonyi Mátyás a példaképem a hazai zenés színházi irodalomból, úgyhogy kicsit magam is forszíroztam, hogy bemutathassuk. A Sztalker csoporttal Faulkner: Míg fekszem kiterítve című darabját visszük színre, ez lesz az első önálló Sztalker produkció, nagyon várjuk. Van még egy felkérésem, Szerb Antal: A Pendragon legenda című művéből írok zenés darabot Galambos Attila szövegíróval. Ez egy klasszikus musical lesz, slágeres zenékkel. Olyan dalokat szeretnék írni, amiket majd dúdolnak az emberek, olyan dalokat, amelyeket majd minden színész el szeretne énekelni.

Nehéz feladat?
Engem annak idején ez a zenei világ fogott meg, így nyilvánvalóan sokkal nagyobbak a magam felé támasztott elvárások is. Még soha nem írtam nagyívű, nagyhatású musical dalokat, pedig valójában mindig is erre vágytam. Azt gondoltam, hogy mivel nagyon jól ismerem és imádom ezt a zenei világot, könnyen jönnek majd a dalok. De rá kellett jönnöm, hogy minél mélyebbre ás az ember egy zenei világban, annál többet vár el saját magától, így azért nem megy olyan gyorsan a munka. KERO tanár úr időnként felhív, és megkérdezi hogy állok, olyankor el kell dúdolnom egy-két dalkezdeményt. Úgyhogy haladok.

Van álmod? Olyan darab, amit egyszer mindenképp szeretnél színre vinni?
Igen, ezt mindig ismételgetem, remélem valóra válik: A nagy Gatsby. Nagyon szeretném, ha egyszer az én zenéimmel készülne belőle musical. Nemrég olvastam a Skarlát betűt, abból is remek zenés darab készülhetne. Rengeteg ötletem van és mindig újabbak jönnek, szeretném kihasználni az időm minden percét.