Pesti Srácok

Repül a Bálna! - Nyílt pályázaton értékesíthetik a Bálnát 

A Fővárosi Közgyűlés szerdán lehetővé tette, hogy nyílt pályázaton, legalább 11 milliárd forintért értékesítsék a Bálna épületét. A testület emellett megerősítette korábbi döntését, amely a Duna-part mentén képzeli el a Római-part árvízvédelmét.

MTI

Az ülés kezdetén a képviselők az augusztus végén elhunyt Makk Károly Kossuth-díjas filmrendezőre emlékeztek. A testület elsőként a Budapest és a bolgár főváros, Szófia között kötött együttműködési és barátsági megállapodást hagyta jóvá. Ezután döntöttek a Bálna eladását célzó nyílt pályázati eljárás kiírásáról. A 13 ezer négyzetméteres kereskedelmi és kulturális központ legalacsonyabb vételára nettó 11 milliárd forint lehet, az adásvételt pedig később a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia. A testület egy a településkép védelméről szóló rendeletet és Budapest településképi arculati kézikönyvét is elfogadta, amely a város jellegzetes természeti és környezeti értékeit védené.

A közgyűlés megerősítette korábbi döntését a római-parti védműről, miután a képviselők nem támogatták a Lányi András író, filozófus part menti változatot ellenző javaslatát. A többség ezzel egy időben támogatta Bús Balázs III. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) azon módosító javaslatát, amelynek eredményeként tanulmány készülhet egy harmadik lehetőségről, a római-parti telkek határában álló kerítések nyomvonalát követő parti gátról. A javaslat vitája közben a teremben egyaránt a magasba tartott molinókkal és táblákkal fejezték ki véleményüket a part menti változatot támogatók és az azt ellenzők. Az ülésen elfogadták a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. tevékenységét lezáró, augusztus 31-én készült számviteli beszámolóját és az erről szóló könyvvizsgálói jelentést.

A közgyűlés egyhangúlag döntött arról, hogy Budapest Liszt Ferenc zeneszerző mellszobrát ajándékozza Buenos Airesnek, a mű elkészítése és kiszállítása 3,3 millió forintba kerül. A képviselők további egyeztetés miatt most nem szavaztak annak a százötven férőhelyes új hajléktalanotthonnak a kialakításáról, amelyre a városvezetés bruttó 735 millió forintot szán a IX. kerületi Gyáli úton. Az utolsó döntések között támogatást kapott a jobbikos Tokody Marcell azon javaslata, amely felmérné, hogy a vadgesztenyefák injekcióval történő védelme mekkora költséget jelentene a városnak.

PestiSracok facebook image

Kép: Bálna Budapest

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.