Pesti Srácok

Monodráma Szabó Magda Az ajtó című regényéből

Monodrámában mutatja be Havas Judit előadóművész Szabó Magda Az ajtó című regényét, az írónő és Emerenc kapcsolatát október 16-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban Budapesten.

MTI

A 100 éve született Szabó Magda tiszteletére a művet Bíró Zsófia alkalmazta színpadra, a monodrámát Radó Gyula rendezte. Havas Judit elmondta: mindig foglalkoztatták az emberi viszonyok, az emberi kapcsolatok minősége, amely ebben a "szövevényes" regényben is fontos kérdés, hiszen két különböző kulturális és társadalmi környezetből érkező ember találkozása, barátkozása és ütközése jelenik meg. A műben felmerülnek azok a kérdések, hogy képesek vagyunk-e feltétel nélküli szeretetre, mindenek fölé tudjuk-e ezt helyezni, győz-e az emberi hiúság és rátartiság, mi a méltóság, a kötelesség és az egészséges önzés.

A műben belső történések zajlanak, jelenítődnek meg, így többek között Emerenc és az írónő barátkozása, Emerenc meséi a gyerekkoráról, a vágyairól. Az írónő mint szemlélő próbál Emerenc közelébe kerülni, akinek nagy tapasztalata, bölcsessége és maliciózus humora van. Az írónő először a hiúsága miatt akarja meghódítani ezt a furcsa öregasszonyt, aztán felismeri, hogy milyen jó érzés, ha tud valakivel beszélgetni - fűzte hozzá Havas Judit. A történetbeli írónőnek a díjátadó mégis fontosabb, mint Emerenc. Ezzel kapcsolatban az előadóművész úgy fogalmazott: amikor valaki beenged a legbelső tartományba, de utána nem vagyunk méltók rá, mert fontosabb a saját ügyünk, akkor egész életünkben kísérteni fog, hogy nem becsültük meg eléggé, nem tudunk magunknak megbocsátani.

A monodrámában sok a parlandós rész és gyakran előfordul az ütés szó - idézte fel Havas Judit, kiemelve: Emerenc, aki úgy tud járkálni, mint egy süketnéma, gyakran mondja, hogy "most megütöm", az írónő pedig bántón viselkedik, nem köszöni meg például a férjének főzött finom tyúkhúslevest. Havas Judit az előadáson egyszer írónőként, máskor Emerencként beszél, mindkét szereplőt más enteriőrbe helyezik. Az írónő karosszékben ül, Emerenc egyebek mellett a háza előtti lócán. A rendező Radó Gyulával azon dolgoznak, hogy Emerenc hangja ne zavarba ejtően elváltoztatott legyen, hanem felidézve magában egy hangot szólaltatja meg. A monodrámát a tervek szerint az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, valamint Szegeden és Hódmezővásárhelyen is bemutatja majd.

PestiSracok facebook image

Kép: PIM

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.