Ékkövek az örökkévalóságnak - Gulyás Gábor tárlatvezetése drMáriás A szeretet soha el nem fogy című kiállításán

A Godot kiállításán a korábbi festmények is feltűntek - a szentendrei Vinczemill műhely által készített (New Yorkot is megjárt) nyomatok formájában lakták be a galéria egyik falát -, a hangsúly persze ezúttal is nyilván a legfrissebb alkotásokra esett. Az új sorozat témáját bibliai motívumok, evangéliumi történetek fogják össze, amire a Pál apostol korinthusiakhoz írt leveléből, a szeretet himnuszából kölcsönzött cím is erősen utal. Gulyás Gábor szerint drMáriás naiv, gyermeki kifestőkre emlékeztető alkotásaival művészettörténész kritikusainak egy része szerint az a baj, hogy nincsenek jól megfestve. Az ilyen bírálatok kapcsán azonban mindig felmerül, hogy mennyiben befolyásolja egy mű esztétikai nívóját, hogy az hogyan van megfestve? A XX. században már egy mű, például egy neoprimitív alkotás értéke - hogy mennyire találjuk izgalmasnak, hogyan hat ránk - elsősorban attól a gondolattól vagy ideától függ, amit képes megjeleníteni.

Ennek fontos része a technikai megvalósíthatóság, fordítva azonban nem működik a dolog. Vagyis rengeteg ügyeskezű festőművész van, akiből soha nem lesz igán jó művész, mert műveik mögött nincsen gondolat - véli a tárlatvezető. Mint mondja, akárcsak minden szakmánál, a képzőművészetben is jelen van a skatulyázás, ami Máriás esetében különösen megnehezíti az értelmezést. Művészete jelenlegi formájában ugyanis ellenáll a skatulyáknak, művészettörténeti fogalomképzettel nem leírható le, legfeljebb rokonítható. Hatása pedig vitathatatlan, erre utal, hogy néhányan elkezdtek hasonló képeket alkotni, de csak keveseknél működik – hiába az irónia, az ismerős formai elemek - az idea legtöbbször nem jön át.

Gulyás Gábor idén a debreceni Modemben, azelőtt a pécsi Zsolnay-negyedben is rendezett már nagyszabású kiállítást Máriás műveiből, nézzük hát a szakértő földre ereszkedett elemzését a művész néhány aktuális festményéről.

A régebbi munkákhoz képest a legszembetűnőbb változás, hogy a művész elkezdett gyöngyöket, ékszereket applikálni, a csillogó mütyürök ott csillognak a legtöbb festményen. A Szent Máté Péter átadja a szeretet stafétabotját Szent Elton Johnnak című kompozíción mint boldogságbuborékok jelennek meg. drMáriástól tudjuk, hogy a mai világban a legtöbben a szórakozásban hisznek, így a képen ennek a két szentjével találkozunk. Kádár János elődje a Rákosi arkangyalvigyáz ránk című képen nem csak gyöngyöt visel, hanem az elképesztő méretű, nyilván nem könnyen viselhető szárnyai mellett egy gyöngyben végződő, fantasztikusan mutatós láncot is, a cucc mintha egy egyházi személy rekvizituma lenne.

A kezdet kezdetén a Paradicsomban című festmény egyik érdekessége, hogy nem lehetünk biztosak abban, a két meztelen alak, Hitler és Sztálin közül ki adja át az almát a másiknak. A diktátorok mellkasán levő világító piros pöttyök kihangsúlyozzák a testrészt, mintha női mellek lennének, de ennek észleléséhez résen kell lennünk, a gyöngyök ugyanis magukra vonják a figyelmet.

Kétféle formában, illetve megoldásként tűnnek fel a gyöngymotívumok a Magyarország feltámad című festményen: Orbán Viktor egy szivárványszínű háttérben felbukkanó felhőn foglal helyet, kezét áldásra emeli, a legszebb fényű kövekből egy szív és az anyagiakat jelképező dollármotívum formálódik. A központi alak felemelkedéséhez asszisztáló Mészáros Lőrinc és Áder János arkangyalként, mint a legtisztább megtestesült szellemi entitások jelennek meg. Zavarba ejtő módon eldönthetetlen, hogy az égbe felszálló alakot nézik, vagy csak révületben vannak. Az egyik szinte kifelé tekint, akár szemkontaktust is teremthet vele a néző.

A drMáriás gyógyít a Bethesda-tónál című kép nagyon furcsa, és egyben végtelenül szomorú - ebből a szempontból egyedülálló a kiállításon. Nem az első eset, hogy a művész saját magát vizuálisan megidézi és belekomponálja egy festményébe (a nyomatok között is akad ilyen). A fekvő Máriás-alak rendkívül szenvedő arcot vág, ami önkivetülése a művész lelki állapotának, a figura reménykedőn kinyújtott karjai az állva gyógyító Máriás felé a remény szimbólumai. De legyen bármekkora is a keserűség, a konkrét bibliai utaláson túl is megjelenik a kiállítás legfontosabb témája: maga a szeretet.

A legdirektebb történelmi, hatalompolitikai kötés a Marx megtisztítja a templomot című képen jelentkezik. A szereplők komoly kapcsolatban állnak a vallással, hiszen kvázi vagy hamis messiásként egyfajta paradicsomi állapotot és megváltást ígérve üldözték és igyekeztek visszaszorítani, persze Marxot kivéve, ámde az ő nevében is. A rendszer számos ponton mutat párhuzamot a vallásos viszonyulással: a szeretet, a legfőbb vezetők iránti lojalitás, e furcsa kapcsolat érzelmi megélése nagyon fontos ezeknek az alakoknak az ábrázolásában is. Egyértelmű, hogy Lenin és Sztálin a kufár, és Marx az, aki megtisztítja tőlük a templomot. A kép arra a sokszor felvetett tanulságra utal, hogy az elmélet fantasztikus, csak a megvalósítással vannak gondok: rossz a praxis, ezért a gonosz figurákat le kell váltani, és akkor minden jó lesz. Visszatérő képzetünk, hogy van a jó király és vannak körülötte a rosszak, akik eltorzítják az elveit és a politikáját, de az uralkodó egyszer úgyis a sarkára áll. Marx jelenléte kis történelmi anakronizmus, merthogy korábban élt, mint az elveit gyakorlatba átültető főkolomposok. Visszatért tehát az időben, hogy rendet tegyen.

Szintén sztereotípiához kapcsolódik és az összeférhetetlenséget példázza a vallás és a kommunizmus összepattintásával a Ma Lenin bácsi tartotta a hittanórát (Engedjétek Leninhez a kisdedeket!) című festmény. Sztálinról nem nagyon születtek gyerekekkel kapcsolatos történetek, Lenin legendáriuma azonban hemzseg ezektől. Annak idején a gyermek Lenin legendáját is elkezdték felépíteni (Gulyás Gábor elárulja, maga is tulajdonosa volt egy kicsilenin-kitűzőnek), és persze a népszerű vicc, amelyben Vlagyimir Iljics visszaadja a srácoknak a labdát, pedig közük is lövethetett volna, szintén innen fakad. A kép az Engedjétek hozzám a gyermekeket jézusi mondat parafrázisa, amelyben megjelennek a szovjet tagköztársaságokat képviselő gyermekek, kissé rendhagyó Lenin-fizimiskával, ajándékokkal a kezükben. A klasszikus Lenin-szakállforma arra utal, hogy bölcs gyermekekkel van dolgunk, hiszen tudják, hogy Lenin bácsihoz kell menni és az nagy lehetőség, amikor Lenin bácsi tartja az órát. Gulyás Gábor ugyan nem említette, de a kép egy itt nem látható, másik értelmezésében Soros György jelenik meg, aki a kormány nyomására belép a Zalaigricei Keresztyén Gyermekszínjátszó körbe, ahol a gyerekek szimpátiájuk jeléül megválasztják őt Passió-játékuk főszereplőjévé. Máriás erről korábban azt mondta, lehet hogy a gyerekek szeretni fogják Soros Györgyöt annak ellenére, hogy mit mond a kormány, hisz a gyerekek sokszor csintalanok, ösztönösek, öntörvényűek.

És ha már itt tartunk: a Soros György a Magyar Nemzeti Parkban című instant klasszikus bónuszként, a fő csapásiránytól elkülönülve késlelteti a tárlatról távozó látogató tekintetét. A zöld, hínárszerű haj, a vérszívó vámpírfogakkal kirakott felfújt, aránytalan és horrorisztikus fej meg a brezsnyevi szemöldök valóban felkavaró látványt kínál. Zavarba ejtő festmény, hiszen semmi pozitívum sincs a figurában, akinek azonban kellemes kontrasztot biztosít az idilli háttér, a levélhullással ábrázolt őszi táj.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula