Pesti Srácok

Hadifogoly magyarok - Kiállítás a történeti múzeumban

Hadifogoly magyarok a nagy háborúban -Emberi sorsok Szibériától Szardíniáig címmel nemzetközi multimédiás vándorkiállítás díszmegnyitója 2017. december 21-én 14.30-kor lesz a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. A vendégeket köszönti: Dr. Farbaky Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója. A kiállítást megnyitja: Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója.

061.hu

Gyóni Géza, Rákosi Mátyás, Kuncz Aladár, Nagy Imre – ami ezeket az egymástól távoli neveket összeköti, az az első világháború nyugtalanító problémáinak egyik legdrámaibb, legtöbbeket érintő fejezete: a hadifogság. Kevés család van a Kárpát-medence magyarságának soraiban, amelyiket ne érintett volna a fogság valamilyen formája. A számok dermesztőek: csak a cári Oroszország fogolytáboraiban 2 110 000 osztrák–magyar katona raboskodott, mely tömegből 500-600 ezer fő (!) volt magyar. Míg az olasz fronton 440 ezer katonánk esett fogságba, akik az előbbinél nagyobb arányban voltak magyarországi származásúak. És a számok mellé a legalább annyira sokkoló földrajzi tények: Szibéria, Szardínia mellett szinte az összes földrészre került magyar hadifogoly: Perzsiába, Afganisztánba, Japánba, Ausztráliába, Brazíliába, Kanadába és Mexikóba. A háború egyik legnagyobb vesztesének, Magyarországnak a demográfiai viszonyait átrajzoló hadifogolykérdés mégis a mai napig mostoha területe a kutatásoknak és emlékezeti kultúránknak.

PestiSracok facebook image

Ezt az adósságot kívánja törleszteni a multimédia korszerű eszközeivel és egyedülálló gyűjteménye bemutatásával a Külső Magyarok Kft., melynek kutatócsoportja több mint egy évtizede térképezi föl a magyar történelem e fehér foltját. Hadifogoly-kiállításunk a magyar művelődéstörténetben először, reprezentatív módon dolgozza föl a fogolykérdés legfontosabb stációit. Ugyanakkor célunk a történelmi Magyarországon működtetett osztrák–magyar fogolytáborok történetének, problémáinak feldolgozása is – Ostffyasszonyfától Kenyérmezőn át a hírhedt csóti leszerelőtáborig, amelynek területén saját katonáink likvidálása is folyt.

Megközelítésünk ember- és sorsközpontú: 18 fogolysorson keresztül mutatjuk be, mit jelentett lágerlakónak lenni a nagy háborúban. Az idén száz éve halott Gyóni Géza költőtől egyszerű közlegényekig, neves festőművészektől az 1956-os forradalom miniszterelnökéig. Hogy a foglyok mindennapi életével, túlélési stratégiáival, tömeges és névtelen eltűnésével szembesülve megmutathassuk azt a világot, ahonnan sok ezer hadifogolynak soha nem volt visszatérés – sem a családjába, sem a hazájába, sem a történelembe. S megmutatva azt is, hogy az első világégés hadifogsága valójában a „táborok évszázadának” nyitánya volt. A vándorkiállítás fővédnöke: Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

Kép: Budapesti Történeti Múzeum

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.