Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - Piros Ildikó 70 éves

December 23-án lesz hetvenéves Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész.

MTI

A kecskeméti születésű színésznő már négyéves korában színpadon játszott, később zongora- és táncórákra járt, imádta a verseket, irodalomtanár szeretett volna lenni. Érettségi után mégis a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett. 1970-ben együtt végzett Kern Andrással, Sunyovszky Szilviával, Bodnár Erikával, Verebes Istvánnal. Harmadéves főiskolásként főszereppel mutatkozott be a Madách Színházban, ahol diplomája megszerzése után végleges szerződést kapott. Harminchét éven át, 2007-ig volt a társulat tagja, azóta örökös tag. 2007 és 2012 között a Soproni Petőfi Színház társulatának tagja volt, 2010-től a Turay Ida Színház társulatában is játszik.

PestiSracok facebook image


Színpadi szerepkörét meghatározta finom szépsége, a lényéből áradó szelídség és tisztaság. Nemcsak ő volt hűséges a Madách társulatához, hanem a színházi vezetés bizalma is töretlen volt iránta az elmúlt évtizedekben. Minden téren bizonyíthatott: klasszikus és modern drámák hősnőit formálta meg sikerrel, vígjátékokban, tragédiákban egyaránt szerepet kapott. Hosszú pályafutása alatt egy darabban több szerepet is eljátszhatott. (Az Ármány és szerelemben például fiatalon Lujzát, később pedig Lady Milfordot alakította. Jelentősebb színpadi szerepei: Lujza (Schiller: Ármány és szerelem), Nyina (Csehov: Sirály), Desdemona (Shakespeare: Othello), Mira (Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom), Lisbeth (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja), Ophelia (Shakespeare: Hamlet), Mária Lujza (Rostand: A sasfiók), Gertrúd, dán királyné (Shakespeare: Hamlet), Mauks Ilona (Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai), Marlborough hercegné (Scribe: Egy pohár víz).


Számos filmben és tévéjátékban láthattuk: A veréb is madár (1968), Hahó, Öcsi (1971), Lila ákác (1972), Macskajáték (1974), Gyertek el a névnapomra (1983). Egyik főszereplője volt a Rózsa Sándor és a Kisváros című televíziós sorozatoknak, ő játszotta Zsuzsannát, a diakonisszát Szabó Magda Abigél című regényének nagy sikerű tévéváltozatában. Elsősorban színpadi színésznőnek tartja magát. Hisz abban, hogy a harmadik évezred elején is van küldetése a színháznak, hogy a színésznek a következő nemzedéknek is át kell adnia a játék örömét és hitét. A szép nyelven "beszélő" színházat szereti, "ahol nemes műveket nemesül tolmácsolnak", de a modern dolgokra is nyitott, 2016-ban például Kovács Ákos Ugyanúgy című dalának videoklipjében is szerepet vállalt.


2000 és 2014 között színészi játékot tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Férjével, a szintén Kossuth-díjas Huszti Péterrel negyvennégy éve élnek együtt, a színpadon is számos szerelmespárt alakítottak. Legutóbb Alekszej Arbuzov Kései találkozás című darabjában egy idősebb pár, a hóbortos cirkuszos nő és a mogorva professzor egymásra találásának történetét mesélték el. Művészi munkáját 1982-ben Jászai Mari-díjjal, 2003-ban érdemes művész címmel ismerték el. 2012-ben Kossuth-díjjal tüntették ki "a lényéből áradó szelíd tisztasággal megformált színházi és filmszerepeiért, sokoldalú, nagy sikerű művészi pályafutása elismeréseként. 2014-ben megkapta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Tolnay Klári-emlékérmét. 2017-ben Arany Medál életműdíjat kapott.

Fotók: vasarnapihirek.hu, pirosildiko.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.