Az teljesen mindegy, hogy Zana Zoli a nyócba lakott-e, vagy a XIII-ba, azt, hogy valami nagyon nincs rendben az országban, azt ugyanúgy érezhette volna a Békés megyei temetőkben is, ahol rá lehetett mutatni azokra a fiatal rendőrökre, akik az olajügyekben nyomoztak, és aztán állítólag öngyilkosok lettek. A Kartel tehát nem egy afféle kerületi harsona volt, hogy akkor kérem ez megy a nyócban, vagy Angyalföldön, józsefvárosi kurvanegyed csak kiinduló pont volt, a zenekar a prostituálódott országról írta meg olyan alapossággal a való világot, ahogy azt a harmincas években népi írói a szociográfiákban. És most az sem számít, hogy a hiphop abban az időben divat volt, és hogy a szövegi fordulatokban is érezzük itt-ott a nyersfordítások báját. Mert a Kartel olyan erővel vágta szájon a Z+ tévé munkatársait, a Wanted szerkesztőségét, a feminista mozgalmat és a prostituáltak érdekvédelmi szervezeteit, hogy kijelenthetjük: a Jégre teszlek elment a falig, csak azért már nincs értelme lemezt csinálni, hogy még mocskosabb szájjal köpje tele valaki a mikrofont.

Az album nemcsak az akkor kibontakozó hiphop szcénának adott muníciót, de megihlette a kortárs magyar irodalmat is, Térey János több művében (pl. Paulus, Nibelung-lakópark) találunk Kartel-sorokat. A Jégre teszlek nemcsak a lefegyverzően erős szövegi pusztítás miatt figyelemre méltó, Pierrot produceri megoldásai máig afféle referencia munkák, fúvósokkal, remek groove-okkal teletűzdelt melodikus slágerek. Ott van a két csúcsdal a Keleti oldal – nyugati oldal és a Rossz vér, de ugyanilyen erős a Ki a fasza gyerek és a Stricik és kurvák is. És ez szinte egy fél lemez, de a többi szám sem üresjárat, ami az volt (pl. Don Döglégy,Gyors sávban élek, Hyva Suomi), az nem is került fel a vinyl változatra. Mivel egy vinyl album maximum 45 perc lehet, és az 1997-ben megjelent CD lényegesen hosszabb volt a Budapest Vinyl Records két dolgot tehetett: vagy lehagy néhány kevésbé erős track-et, vagy dupla lemezen adja ki, esetleg a Fehér hó maxi dalaival kiegészítve…