Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Antoni Krauze lengyel filmrendező

Hetvennyolc éves korában elhunyt Varsóban Antoni Krauze neves lengyel filmrendező és forgatókönyvíró - számolt be róla szerda éjjel a lengyel média.

MTI

A nemzetközi filmdíjakkal is kitüntetett Antoni Krauze több tucat film rendezője volt, a legismertebbek közülük a Magyarországon is bemutatott Fekete csütörtök (2011) és a Szmolenszk (2016) című alkotások. Az 1940-ben született művész a lódzi színház- és filmművészeti akadémián, majd a varsói filmművészeti akadémián tanult. 1968-ban az akkoriban megalakult híres lengyel filmstúdió, a TOR munkatársa lett. Itt többek között Krzysztof Zanussi asszisztense volt a világhírű lengyel filmrendező első, a Kristály szerkezete című játékfilmje forgatásakor (1969). 1969-től Krauze önálló filmrendezőként dogozott, a 70-es években az akkor Lengyelországban formálódó, úgynevezett erkölcsi nyugtalanság mozija szellemében alkotott a hétköznapok valóságát megjelenítő játék- és dokumentumfilmeket.

PestiSracok facebook image

1988-ban életmű-díjat kapott a San Remó-i nemzetközi filmfesztiválon. 2011-ben a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) díját érdemelte ki a Fekete csütörtök című játékfilmért. A korabeli dokumentumokat, hangfelvételeket, a szemtanúk elbeszéléseit is felhasználó játékfilm a kommunista hatalom által brutálisan szétvert 1970-es gdyniai munkástüntetés eseményeit dolgozta fel. Krauze utolsó játékfilmje a 2010-es légi katasztrófának szentelt Szmolenszk lett. Készítésekor a rendező szintén dokumentumfilmek részleteit használta fel, valódi és fiktív személyeket szerepeltetett. A filmrendező a szmolenszki légikatasztrófát a második világháború utáni lengyel történelem legtragikusabb eseményének tartotta, a 2013-tól forgatott film gyártását nagy önfeláldozással, nagyrészt lengyelországi és külföldi vállalkozók adományaiból, valamint országszerte végzett gyűjtésekből fedezte.

A Szmolenszket végül 2016 szeptemberében a varsói Nagy Színházban mutatták be Andrzej Duda államfő és Jaroslaw Kaczynski, a katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski elnök ikertestvére részvételével. 2015-ben a lengyel államfő magas állami kitüntetést, a Lengyelország Újjászületése érdemrend középkeresztjét adományozta a művésznek. Tavaly májusban a kulturális területen kapható legmagasabb lengyel kitüntetést, a Gloria Artis-rend arany érdemrendjét adományozták Antoni Krauzének. Az ünnepségen a rendező elbúcsúzott művészpályájától, bejelentve, hogy nem forgat több filmet.

Kép: wyborcza.pl

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?