Pesti Srácok

Cannes - Jean-Luc Godard sem ment el a fesztiválra

Jean-Luc Godard francia-svájci filmrendező sem jelent meg a Livre d'image (Képes könyv) című filmjének világpremierjén, amelyet pénteken mutattak be 71. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában.

MTI

Ő a harmadik alkotó Kirill Szerebrennyikov orosz és Dzsafar Panahi iráni rendező után, aki nem kísérte el a filmjét Cannes-ba, de míg az előző kettőt a hazájuk hatóságai nem engedték el a fesztiválra, addig Jean-Luc Godard önként döntött úgy, hogy távol marad. A francia új hullám 87 éves legendás alkotója azonban ígérete szerint szombaton svájci otthonából tart sajtótájékoztatót, amelyet a cannes-i fesztiválpalotában követhetnek majd az újságírók. A másfél órás kísérleti film alkotógárdájának négy tagja így a rendező nélkül vonult fel péntek délután a vörös szőnyegen, ahogy az Godard korábbi filmjeinek bemutatóján, 2010-ben és 2014-ben is történt.

PestiSracok facebook image

Fabrice Aragno, a svájci-francia rendező egyik legközelebbi munkatársa a fesztivál tv-csatornájának adott interjúban elmondta, hogy Jean-Luc Godard benne van a saját filmjében. "A művészt a művében kell keresni. Picassóról is láthatunk fotókat a tengerparton, de a lényeg a műve. Amikor Picassóról beszélünk, a festészetére gondolunk, így Godard-ra gondolva is elsősorban a filmnek kell az eszünkbe jutnia" - mondta a rendező kollegája. A Képes könyv című kísérleti montázsfilmet, amely híres és kevésbé ismert játékfilmek egy-egy képkockáiból és dokumentumfilmek részleteiből áll össze, Godard saját hangján kommentálja, s az alkotók szándékai szerint a másfél órás mű "reflexió az arab világról öt részben".

Jean-Luc Godard kilencedik alkalommal versenyezhet az Arany Pálmáért a hivatalos versenyprogramban, de eddig csak egyszer díjazták: 2014-ben a Godard: Búcsú a nyelvtől című kísérleti filmjéért a zsűri díját nyerte el. Meghívása a fesztiválra azért is jelképes, mert ötven évvel ezelőtt, 1968-ban az ő és az azóta elhunyt Francois Truffaut kezdeményezésére szakadt meg a fesztivál, szolidaritásul a Párizsban fellázadt diákokkal és országszerte sztrájkoló munkásokkal. A fesztivál egyébként Jean-Luc Godard egyik alkotásának, az 1965-ben forgatott Bolond Pierrot című filmjének csókjelenetét választotta az idei plakátjára, amelyen Anna Karina és Jean-Paul Belmondo látható.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.