Pesti Srácok

Mátyás király-emlékév - Potápi: Mátyás közép-európai egységet akart

Mátyás király közép-európai egységet megteremtve akarta védeni Magyarországot a török, muszlim terjeszkedés ellen - hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Lendván, a Mátyás király-emlékév keretében nyílt kiállítás megnyitóján.

MTI

Potápi Árpád János elmondta: köszöntőjében kiemelte, hogy Hunyadi Mátyás ebben a törekvésében két példaképét, apját, Hunyadi Jánost és Luxemburgi Zsigmondot követte. "Bár történelmietlen a mai kort visszavetíteni a múltba, talán mégis van létjogosultsága a párhuzamnak" - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy Mátyás emléke az uralkodó jelentőségének köszönhetően nemcsak a magyarság, hanem a környező népek - csehek, szlovákok, szerbek - emlékezetében is élénken él. A kiállítás mostani helyszíne, Lendva kapocs lehet a muravidéki magyarság és a szlovénok felé is, hiszen a szlovén hiedelemvilágban is fennmaradt Mátyás király alakja - mondta. Az államtitkár hozzátette: Hunyadi Mátyás neve az idők távlatából arra emlékeztet, hogy egységben rejlik az erő, és hogy jövőnket csak mi magunk építhetjük, de együttműködésben a körülöttünk élő népekkel.

PestiSracok facebook image

A Hunyadi Mátyás (1443-1490) trónra lépésének 560., születésének 575. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév keretében a Magyarság Háza rendezett vándorkiállítást Mátyás király - mecénás és katona címmel. Merényi Zoltán és Somodi András réz-acél-vászon kompozícióiban helyet kap Aragóniai Beatrix, Kinizsi Pál, a Hunyadiak címerállata, a Budai Palota, vászonpannókon pedig 19-20. századi történetírók jellemzését lehet olvasni a reneszánsz uralkodóról. A lendvai Könyvtár és Kulturális Központ színház- és hangversenytermében július 20-ig látható tárlatot már több helyszínen - Pozsonyban, Székesfehérváron és legutóbb Eszéken - is megrendezték, a kiállítás anyagát a jövőben Kolozsváron, Madéfalván és Bécsben mutatják be.

Kép: Kolozsvári Krónika

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.