Visszapillantó tükör - Szendrey Júlia 150 éve halt meg
Százötven éve, 1868. szeptember 6-án halt meg Szendrey Júlia író és költőnő, Petőfi Sándor felesége, akiről - meglehetősen igazságtalanul - csak a hűtlen özvegy képe él a közvéleményben, utalva a Szeptember végén soraira: "ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt...".
MTI
1828. december 29-én született Keszthelyen, édesapja a Festetics-birtok tiszttartója volt. Tízéves korától a mezőberényi Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet, majd a pesti Tenczer-Lejtei Leánynevelő, végül újra Mezőberényben, a Celestim-kastélyban működő leánynevelő tanulója volt, ahol német és francia nyelvet, táncot, zongorát, viselkedést oktattak. Miután édesapja a Károlyiak jószágigazgatója lett, a család a Szatmár vármegyei Erdődre költözött, s a helyi kastélyban éltek. Júlia a vidéki élet egyhangúsága elől menekülve gyakran töltötte idejét nagykárolyi barátnőjénél, Térey Marinál. 1846. szeptember 8-án a városban tartott megyebálon ismerkedett meg Petőfi Sándorral, s az akkor már ismert költő rögtön elnyerte a lány szívét.
A szerelem kölcsönösnek bizonyult, s Júlia apjának tiltása ellenére, a háromszori kihirdetés alól felmentést kapva pontosan egy évvel később, 1847. szeptember 8-án házasságot kötöttek. A boldogító igent az erdődi kastély kápolnájában mondták ki, a szertartáson az apa nem volt jelen és áldását sem adta a frigyre. A mézesheteket Koltón, Teleki Sándor kastélyában töltötték, ott született meg a Szeptember végén, a magyar irodalom egyik legszebb verse.
Jóllehet a lány szüleitől semmilyen támogatást nem kaptak, sikerült saját otthont teremteniük, Pesten az irodalmi élet ünnepelt párja lettek. Júlia, akit a magyar George Sandnak is neveztek, a különc francia írónőhöz hasonlóan rövid hajat viselt, szoknya helyett gyakran nadrágban jelent meg, és rendszeresen szivarozott.
Már állapotos volt, amikor kitört az 1848-as forradalom, március 15-én francia mintára ő varrta és tűzte férje mellére az első piros-fehér-zöld kokárdát. Petőfi naplójából ismert, hogy miközben ő a Nemzeti dalt írta, szíve hölgye magának piros-fehér-zöld főkötőt készített. Egyetlen gyermekük, Petőfi Zoltán 1848. december 15-én született meg, amikor Petőfi már a honvédseregben katonáskodott, a gyenge fizikumú fiú csak huszonkét évet élt. A családját féltő költő a szabadságharc végén Székelyföldre menekítette családját. Feleségével utoljára 1849. július 20-án Tordán látták egymást, amikor Petőfi Bem seregéhez indult. Júliához ezután már csak néhány levele, majd a július 31-i segesvári csata után az elestéről szóló hír érkezett.
Mivel halálának szemtanúja nem volt, a Kolozsvárra menekült Júlia kisfiát hátrahagyva elindult, hogy biztosat tudjon meg férje sorsáról. Először Segesvárra ment, majd Törökországba próbált útlevelet szerezni, mert azt hallotta, Petőfinek sikerült oda szöknie, de kérelmét személyesen Haynau utasította el. A kétségbeesett özvegy egy ideig apjánál élt Erdődön, ott ismerkedett meg Horvát Árpád történésszel, akihez még a gyászév letelte, tíz nappal Petőfi halálának évfordulója előtt férjhez ment. Elhatározásában vélhetőleg a döntő szerepet az játszotta, hogy méltó módon nevelhesse fel gyermekét, hiszen ezzel helyzete rendeződött, s Horvát személyében támaszra talált.
Az esküvő híre hatalmas felzúdulást keltett, Júlia támadások kereszttüzébe került. Az emberek elfordultak tőle, ízléstelen pletykák keltek szárnyra, a legtöbben úgy vélték, csak becsvágyból ment férjhez, s halála után megtagadta Petőfit. A költő legjobb barátja, Arany János A honvéd özvegye című versében fejezte ki felháborodását - igaz, a verset csak 1882-ben bekövetkezett halála után hat évvel tette közzé fia, amikor már rég nem élt Júlia sem. Arany nem tudhatta, hogy milyen lavinát indít el verse, mennyire maghatározza a közvélekedést Júliáról. Noha a Júlia részéről csak tiszteleten és barátságon alapuló második házasságból négy gyerek született, nem találta meg a boldogságot.
A kapcsolat megromlott, a tisztelet és barátság is elmúlt, férje egyre rosszabbul bánt vele, amiről naplójában így vallott: "Benne megmentőmre véltem találhatni, s nem másra csak egy kéjenc állatra találtam?!" A már nagybeteg asszony végül elhagyta urát, csak legkisebb lányát vitte magával, élete utolsó évét egy kis lakásban töltötte, amelyet apja vásárolt számára. Betegségtől meggyötörten, boldogtalanul, elhagyatottan halt meg 1867. szeptember 6-án, a Kerepesi temetőben, a Petőfi családdal közös sírban nyugszik. Utolsó útjára, amelyről idős apja gondoskodott, csak Zoltán fia kísérte, második férje nem engedte el a temetésre közös gyermekeiket.
Szendrey Júliában akkor csak az istenített költő hűtlen özvegyét látták, pedig inkább mondható tragikus sorsú asszonynak, Schöpflin Aladár szerint "a Petőfi-legenda áldozata". Ő maga is írt verseket, fordított, 1856-ban magyarításában jelentek meg először Andersen meséi, s figyelemre méltóak esszéi is. Petőfi emlékéhez soha nem lett hűtlen, erről naplója, feljegyzései tanúskodnak. Naplójának is külön története van: levelesládáját barátjának és titkárának, Tóth Józsefnek ajándékozta. Ő a férjjel, Horvát Árpáddal és az irodalomtörténész Gyulai Pállal, Júlia sógorával abban állapodott meg, hogy semmit sem hoznak nyilvánosságra, és ehhez tartották is magukat, Gyulai azt terjesztette, hogy a naplót és a kéziratokat a sírba tették.
A rendkívüli irodalomtörténeti értékkel rendelkező kéziratok csak 1925-ben kerültek elő, és három évvel később tette közzé őket Mikes Lajos. 2016-ban "Naponként árvább" címmel jelent meg Szendrey Júlia leánykorától haláláig vezetett naplójának teljes kiadása, amelyben megrendítő személyes sorsát és házasságainak történetét írja le. Szendrey Júliának több szobra áll, Keszthelyen és Pécsett utcát neveztek el róla, szülőhelyén emlékszobát rendeztek be.
Kép: PIM
