Pesti Srácok

Restaurálják Rembrandt Éjjeli őrjárat című festményét

Restaurálják Rembrandt holland mester remekművét, az Éjjeli őrjárat című festményt, a júliusban kezdődő munkát az interneten is követhetik az érdeklődők - jelentette be az amszterdami Rijksmuseum igazgatója kedden.

MTI

Taco Dibbits elmondta, hogy a holland festészet Arany Évszázadának világhírű alkotását először egy speciális üvegfülkébe helyezik, ahol nagy pontosságú mikroszkóp és más eszközök segítségével átvizsgálják a festéket és a vásznat. Az eredmények alapján végzik majd a restaurációt.

PestiSracok facebook image

Dibbits szerint a festményen, melyet 40 éve restauráltak utoljára, már mutatkoznak a fakulás nyomai. "Olyan fejlett technológiák állnak rendelkezésünkre, melyekkel megőrizhetjük a képet a jövő generációknak" - mondta az igazgató.

A városi őrségről 1642-ben készített, óriási (363-szor 437 centiméteres) festmény a múltban sok viszontagságon ment keresztül. Hollandia második világháborús megszállása idején Maastrichtban őrizték - más műkincsekkel együtt - egy barlangban. 1975-ben egy férfi késsel rongálta meg, 12 vágást ejtett a vásznon, 1990-ben egy támadó savat permetezett rá, újabb károkat okozva. A restaurátorok heteken át dolgoztak a sav nyomainak kijavításán.

Régen a restaurálást leginkább zárt ajtók mögött végezték, újabban azonban egyre több múzeum nyitja meg ajtóit, hogy a látogatók is követhessék a munkát.

"Az Éjjeli őrjárat mindannyiunké. Ezért döntöttünk úgy, hogy a restaurálást a múzeumban végezzük, és az interneten bárki, bárhonnan figyelemmel kísérheti a folyamatot" - magyarázta Dibbits.

A Rijksmuseumot több mint kétmillióan látogatják meg évente, itt őrzik a világ legnagyobb Rembrandt-gyűjteményét. A holland Arany Évszázad mesterének művészetére a fény-árnyék újító alkalmazása, a kísérletező kompozíciók jellemzők.

Fotó: art21

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.