Pesti Srácok

A nyolcvan évvel ezelőtti Magyarországról nyílik márciusban kiállítás (VIDEÓVAL)

A korabeli emberek szemén keresztül mutatja majd be a nyolcvan évvel ezelőtti Magyarország politikai, társadalmi és művészeti életét interaktív módon az a kiállítás, amely - a tervek szerint - Magyar Világ, 1938-1939 címmel március 15-én nyílik.

061.hu

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tárlata korabeli plakátokon, térképeken, hirdetéseken, ismert személyekről és eseményekről készült fotókon keresztül mutatja majd be a II. világháború előtti időszakot. Nyári Gábor történész, a kiállítás ötletgazdája és kurátora hangsúlyozta: "a Horthy-korszakkal és az 1938-1939-es időszakkal kapcsolatban van egyfajta átpolitizáltság". Fontos cél, hogy a fiatal korosztály úgy találkozhasson ennek a korszaknak az eseményeivel, ahogy azt akkoriban átélték. Kiemelte, hogy több szempontból is fontosak azok az évek.

PestiSracok facebook image

Akkor kezdődtek meg például a békés területi revíziók, 1939-ben országgyűlési választásokat tartottak, de akkor született meg az első és második zsidótörvény is. Az interaktív tárlat hét témacsoport köré épül majd fel és kialakítanak egy kis kávézót is, hogy visszahozzák a kor hangulatát. A koncepció szerint egy utcafrontot építenek fel, ahol megjelennek majd a korszak legjelentősebb plakátjai, szórólapjai és korabeli újságok is. A tervek szerint több tárgy is először szerepel majd a közönség előtt - emelte ki a történész.

https://youtu.be/ng-541jh9f8

Fotó: Fortepan

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.