Pesti Srácok

Átadták a Szent Erzsébet rózsája-díjat

Horváth Kálmánné, a Győri Karitász önkéntese kapta idén a Szent Erzsébet rózsája-díjat, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését. A kitüntetést Veres András győri megyés püspök, a testület elnöke adta át szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.

MTI

Veres András köszöntőjében kiemelte: aki "nyitott szemmel és befogadó szívvel" jár a világban, az mindig, minden körülmények között megtalálja azokat, akiknek az ő szeretetére és segítségére van szükségük. Hozzátette: Szent Erzsébet a "szolgáló és segítő szeretet példaképe", a róla elnevezett és idén 19. alkalommal odaítélt elismerés pedig azt üzeni a világnak, hogy ma is vannak, akik készek "megnyitni szívüket mások felé". Veres András kitért arra is: a méltó emberi élethez szükséges javak igazságos elosztása soha nem sikerült és ma sem valósul meg a világban. Ezért hagyják el otthonukat ma is százezrek a jobb élet reményében. A püspök szerint azonban jobb, ha "mindannyian ott tudunk boldogulni, ahova a gondviselés állított minket". Ehhez viszont az is kell, hogy mindenki észrevegye és segítse a körülötte élő szegényeket. A gálaesten Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek átadta az eucharisztiáról meghirdetett rajzpályázat díjait. A bíboros arról beszélt: az oltáriszentség "elvarázsolja" azt, aki találkozik vele. Ebben az összefüggésben nyernek értelemet "nagyszerű templomaink, hiszen ott van bennük a varázslat lehetősége" - fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról szólva azt mondta: "varázslatos eseményre készülünk", amely életre szóló élmény lesz azoknak, akik részt vesznek rajta. A felolvasott laudáció szerint a Szent Erzsébet-rózsája díjjal kitüntetett Horváth Kálmánné 1951-ben született Öttevényen. Érettségi után a Győri Egyenruházati Szabóságnál volt részlegvezető, majd a Győri Divatruházati Szövetkezetnél dolgozott, később egy élelmiszerüzletben volt pénztáros, majd boltvezető-helyettes. 2010-től 2012-ig rokkantnyugdíjas volt, azóta nyugdíjas.

Horváth Kálmánnéval a Győri Karitász munkatársai először mint támogatásra szorulóval találkoztak 2010-ben. A segítséget "azóta - noha maga is nehézségekkel küzd - sokszorosan adja vissza a karitásznak rendszeres önkéntes munkával" - hangzott el.

Az átadási est bevételét az MKPK idén a Lea Otthon - családok átmeneti otthona javára ajánlja fel. Az MKPK 1999 decemberében alapította a díjat az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére, illetve a díjazott személyes példájának felmutatására. A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása, egy 95 milliméter átmérőjű bronzérem, amelynek előoldala rózsát ábrázol, hátoldalán pedig a következő felirat található: "Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia".

Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.