Pesti Srácok

David Lynch: a filmben, a festészetben és a fotográfiában is vannak hasonló szabályok

Bizonyos szabályok a filmben, a festészetben és a fotográfiában is ugyanúgy érvényesek - közölte az MTI-vel a filmrendezőként, képzőművészként és fotográfusként is ismert David Lynch, abból az alkalomból, hogy március 1-jén Small Stories / Kis történetek címmel fotókiállítása nyílt a Műcsarnokban a Budapest FotóFesztivállal együttműködésben.

MTI

Az amerikai független film legendás alkotója fiatalon festőnek készült, és azóta is fest, több könyvet írt, zenei projektekben vesz részt, néha designerként is alkot. Mindezek mellett foglalkozik a fotográfiával is; mint az MTI-nek írásban adott interjújában közölte: 1979 óta. Motivációiról szólva hangsúlyozta, a szeretet az az erő, amely ennyiféle művészeti területen is alkotásra sarkallja.

PestiSracok facebook image

David Lynch hozzátette, hogy különböző ötletek különféle vizuális művészeti ágakhoz vezetik. "Bizonyos szabályok ugyanúgy érvényesek a filmben, a festészetben és a fotográfiában is. A folyamat lényege az akció és reakció, és az intuíció titokzatos képessége" - fogalmazott az alkotó.

A világban eddig mindössze három alkalommal bemutatott Small Stories című kiállítás kritikusai közül sokan rokonították az álomszerű világot megjelenítő anyagot a szürrealisták látásmódjával. David Lynch elismerte: "Imádom a szürrealistákat. Különösen Magritte-ot. Néhány általam készített dologra is passzolhat a szürrealizmus fogalma".

A rendező-fotográfus nem tartja fontosnak, hogy kiállításait elsősorban filmjeinek rajongói látogatják, vagy új közönséget tud velük megszólítani. "Azokat a fotográfiákat mutatom meg, amelyeket szeretek, és remélem, hogy a másik oldalon is lesznek olyanok, akik szeretik őket" - közölte David Lynch.

A Műcsarnokban péntektől látható kiállítás képeinek alapja a fotómontázs, a portrék és a reprodukciók újraértelmezése. Ezekből olyan térbeli-időbeli dimenziók születnek, melyek hasonló univerzummá állnak össze, mint amilyet Lynch filmjeiből már jól ismerhetnek a látogatók. Filmes munkáihoz hasonlóan képein az álom dominál, poétikájának alapvető ereje a tudattalan és a valóság közötti összefonódás - áll a kiállítás ajánlójában.

A Small Stories sorozat a 2014-es párizsi fotóhónapra, a Maison Européenne de la Photographie-ba készült, és eddig mindössze három alkalommal volt látható. A június 2-ig megtekinthető magyarországi bemutató kurátora Szarka Klára fotótörténész.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.