Világai(n)k zenéje – A Lajkó-VOŁOSI lemezről

Ha klasszikus és népi vonószene talál egymásra, az már önmagában kockázatos, hiszen a komolyzenészek számára szinte lehetetlen feladat a paraszti hangzás és technika megtanulása. Van azonban öt zenész, akiknél e két világ tökéletes szimbiózisban van. Ösztönös és elementáris a zenéjük, amelyhez könnyedén tudott kapcsolódni egy hatodik vonós fenomén. A lengyel VOŁOSI és Lajkó Félix közös albumáról szuperlatívuszokban beszél a kritika, jelenleg a világzenei toplista második helyén tanyázik a lemez, a Songlines főszerkesztője, Simon Broughton például azt írta róla: így érezhette magát egy 18. század végi koncertlátogató Paganini első koncertjei után. Lemezkritika.

MÉNES MÁRTA-061.hu

Egy klasszikus zeneszerző apa két klasszikus zenész fia egyikük esküvőjén találkozik három falusi népzenésszel és ott helyben közös zenekart alapítanak - ez a VOŁOSI "keletkezéstörténete", akik aztán egy varsói (Warsaw Skrzyzowanie Kultur) és egy budapesti (Budapest Ritmo) fesztivál kedvéért összeállnak Lajkó Félixszel, a többi pedig már történelem. És lehet, hogy tényleg az, a világzene történetében legalábbis mindenképp mérföldkő ez a találkozás. Nemcsak Lajkó miatt, aki puszta lényével és zsigeri művészetével önmagában főnyeremény, hanem mert olyan könnyedén csúszik egymásra, olyan hibátlanul csatlakozik össze e két ars poetica, mint a kirakós darabjai. Közös ősi tudás ez, egy közös folkkincs, amely alkotóinak ösztönszerű kiválogatása által nemcsak hogy egymásra rímelő, de harmonikus, értékes és ami a legfontosabb, fogyasztható muzsika születik.

A Speedmotion-nel in medias res belecsapunk a lemezbe, talán ez az album legerősebb track-je, egy pillanatra sem ül le, félelmetes a húzása. A VOŁOSI ebben a számban kiváló alapot ad Lajkó szédítő és burjánzó játékának, Krzysztof Lason és Lajkó hegedűfutamai dominálnak, amelynek a bőgő-cselló-brácsa alap ad súlyos ritmikát. A Side-dal lágyabb vizekre evezünk, ez egy érzékenyebb, építkezőbb, ívesebb dal. Míg előbbi kettőt Lajkó szerezte, a Crawler VOŁOSI-dal kötöttebb, átláthatóbb és követhetőbb szerkezettel, de ennek is nagyon jól áll a lajkói őrület, anélkül hogy elvinné azt. A csellista Stanislav Lason szerzeménye sejtelmes világba kalauzolja a hallgatót, az Upside Down nyugodt, lírai szálait tradicionálisabb, a falusi népi vonószene mélységeit megmutató From the Ditch váltja fel, majd Lajkó Valse című, fokozatosan kibontakozó, sokrétű, kissé stílusidegen keringő-motívumokkal díszített opusza következik. A Downhill Jan Kaczmarzyk hegedűs szerzeménye, lüktető világa kiváló táptalajt ad Lajkó zenei gondolatainak. És ha már a lemez elején volt Speedmotion, akkor a lemez vége felé kell lennie egy lassabb, gondolkodóbb Lajkó-szerzeménynek, a Slowmotion-nek is.

A Pompeii méltó lezárása az albumnak, amely a legfőbb bizonyíték arra, hogy a kezdetben akár indokolatlannak tűnő 5+1 vonós felállásnak valóban van létjogosultsága. Nem viaskodásról, birkózásról van itt szó, Lajkó Félix nem akarja megenni reggelire a VOŁOSI-t, az együtt gondolkodásuk, zenei fuzionálásuk azonban olyan eddig ismeretlen, fantáziánkat a saját gyökereink felé lendítő világba utaztatja a hallgatót, amire eddig tényleg nem volt példa.

Hat vonós húzza kilenc track-en keresztül, de ez az album mégsem sok, nem tolakodó, ösztönösen és jóízléssel teszi kéz a kézbe a klasszikus és a folk hagyományokat, hogy aztán valami teljesen új műfaj születhessen. Világzene? Lehet hogy az, bármit is jelentsen ez. Az biztos, hogy aki végighallgatja, annak nem lesz kérdése: ez a muzsika a mélyrétegekig hatol, egyszerűen bekebelezi a hallgatót.