Pesti Srácok

Rembrandt és tanítványai - Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban

Rembrandt és tanítványai - Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban

Új nézőpontból, tanítványaira gyakorolt hatásán keresztül vizsgálja az egyik legnagyobb holland mester művészetét a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és tanítványai címmel csütörtökön megnyílt kamarakiállítása.

MTI

A Szépművészeti legutóbb 2006-ban mutatta be ilyen átfogó módon Rembrandt rajzművészetét, a mostani tárlattal pedig a mester halálának 350. évfordulójára emlékezik grafikákkal, rajzokkal, rézkarcokkal - mondta a kiállítás megnyitóján Baán László főigazgató. Mint hozzáfűzte, a múzeum grafikai gyűjteménye több mint 40 rajzot őriz Rembrandttól és tanítványaitól, a mester rézkarcai közül pedig szinte az összes lapot.

PestiSracok facebook image

Tóth Bernadett kurátor emlékeztetett arra, hogy Rembrandt már 26 éves korától fogadott tanítványokat, és műhelye legalább 50 festőnövendéket vonzott, mások mellett Samuel van Hoogstratent, Ferdinand Bolt, Barent Fabritiust. A 2020. január 5-ig látogatható tárlat közönsége megfigyelheti, hogy a mester a szolgai másolás helyett miként ösztönözte tanítványait saját útjuk megtalálására - mondta el a kurátor.

Kép: Baán László főigazgató a Rembrandt és tanítványai. Rajzok és rézkarcok a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből című kiállítás sajtóbemutatóján a múzeumban 2019. szeptember 19-én. MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.