Pesti Srácok

A Demóna folytatása a legnépszerűbb az amerikai mozikban

A Demóna: A sötétség úrnője című fantáziafilm vette át az észak-amerikai kasszasikerlista vezetését a hétvégén a Joker című rendhagyó képregényfilmtől.

MTI

A Demóna folytatása, amelynek főszerepeiben Angelina Jolie, Elle Faning és Michelle Pfeiffer is visszatért a filmvászonra, 36 millió dolláros (10,7 milliárd forintos) jegybevétellel kezdte forgalmazását a premierhétvégén. A produkció ráadásul a nemzetközi piacokon további 117 millió dollárt (35 milliárd forintot) keresett. Mindazonáltal az eredeti Demóna 2014-ben csaknem 70 millió dolláros (20,7 milliárd forintos) premierhétvégével nyitott Amerikában - emlékeztetnek az elemzők.

PestiSracok facebook image

A Warner Bros. filmstúdió Joker című filmje, Todd Phillips rendezésében és Joaquin Phoenix Oscar-gyanúsként emlegetett főszereplésével péntektől vasárnapig újabb 29,2 millió dolláros (8,6 milliárd forintos) jegybevételre tett szert Amerikában és Kanadában. Ezzel a kasszasikerlistán a második helyre szorult, de észak-amerikai bevétele már a 250 millió dollár (74 milliárd forint) közelében jár.

A lista harmadik helyén a Zombieland: A második lövés szerepel 26,7 millió dolláros (7,9 milliárd forintos) jegyeladással, a negyedik hely az Addams Family - A galád családnak jutott 16,1 millió dollárral (4,8 milliárd forinttal), az ötödik helyen pedig a Will Smithszel forgatott Gemini Man áll 8,5 millió dollárral (2,5 milliárd forinttal).

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.