Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Tóth-Máthé Miklós író, színművész

Életének 84. évében, vasárnap Debrecenben elhunyt Tóth-Máthé Miklós József Attila-díjas író, színművész - közölte a család kedden.

MTI

Tóth-Máthé Miklós 1936. július 7-én született Tiszalúcon. Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után a Sárospataki Református Gimnáziumban 1946-ban kezdte meg középiskolai tanulmányait az angol internátus növendékeként. Erről az időszakról évtizedekkel később megírta Pecúrok című regényét, amely kötelező, vagy ajánlott olvasmány a református általános iskolákban. A Sárospatak után a debreceni református gimnáziumban tanult tovább, középiskolai tanulmányait a miskolci Kilián gimnázium esti tagozatán fejezte be. Közben a Betonútépítő Vállalatnál figuránsként dolgozott, mellette pedig miskolci Déryné Színház színészképző stúdiójába is járt. Részt vett az 1956-os forradalom eseményeiben. Saját versét olvasta fel a miskolci Petőfi-szobornál. 1957-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, ahol 1961-ben diplomázott. Kilenc évig vidéki és fővárosi színházakban játszott, feltűnt filmekben is.

PestiSracok facebook image

Édesanyja vezetéknevét is felvéve Tóth-Máthé Miklósként kezdte meg írói munkásságát. Novelláit országszerte közölték a korabeli lapok. Első kötete, A csokornyakkendős 1980-ban jelent meg, amit több mint 30 könyv követett. Munkásságát a humoros, szatirikus novellák, a történelmi regények és a drámák egyaránt jellemezték. Előadóművészként Ady Endre és Csokonai Vitéz Mihály költeményeiből összeállított verslemezeket is megjelentetett. A reformáció nagyjainak, a többi között Méliusz Juhász Péternek, Károli Gáspárnak, Szenci Molnár Albertnek az alakját több művében is megörökítette. Utolsó megjelent regénye, a Számadással Istennek tartozom, Kálvin Jánosról szól. Színpadi művei, regényei közül többről televíziós felvétel, tévéfilm készült. Tóth-Máthé Miklóst 1999-ben szülőfaluja, Tiszalúc díszpolgárává választották. A többi között megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét és a József Attila-díjat is.

A család közleménye szerint életének utolsó pillanatáig dolgozott, Az Ady-arcú színész címmel írta énregényét. Művében életének azokat a történeteit gyűjtötte össze, amelyek a költővel való hasonlatosságához kapcsolódtak. Tóth-Máthé Miklóst Tiszalúcon helyezik örök nyugalomra.

Fotó: evangelikus.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.