Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Vlagyimir Bukovszkij

Életének 77. évében elhunyt az angliai Cambridge-ben Vlagyimir Bukovszkij orosz neurofiziológus, emberi jogi aktivista, volt szovjet "másként gondolkodó" író.

MTI

Az 1942-ben született Bukovszkij 1963 és 1976 között tizenkét évet töltött börtönökben, büntetőtáborokban és pszichiátriai klinikákon, egyebek mellett tiltott irodalom terjesztéséért, a szovjet írók érdekében szervezett tüntetésért, közreműködésért polgárjogi mozgalomban. 1976-ban a kiszabadítása érdekében indított nemzetközi kampánynak és egy fogolycsere-egyezménynek köszönhetően kicserélték Luis Corvalánra, a Chilei Kommunista Párt főtitkárára.

PestiSracok facebook image

Nagy-Britanniában telepedett le, ahol a Cambridge-i Egyetemen befejezte a Moszkvai Állami Egyetemen félbemaradt tanulmányait és neurofiziológus kutatóként, majd az egyetem oktatójaként dolgozott. Volt hazájába először 1991-ben térhetett vissza. A demokratikus ellenzék megpróbálta jelöltnek állítani a 2008-as elnökválasztáson, ám bejegyzését tartós külföldi távollétére hivatkozva elutasították. 2014-ben a londoni orosz nagykövetség nem újította meg Bukovszkij útlevelét, az állítva, hogy nem tudta megerősíteni orosz állampolgárságát.

Bukovszkij számos publicisztika és történelmi tárgyú könyv szerzője volt. Magyarul 1991-ben ...és feltámad a szél címen jelentek meg visszaemlékezései. 1996-ban a XX. Század Intézet gondozásában jelent meg A moszkvai per című, az 1970-es és 1980-as évek Szovjetuniójáról szóló nagy ívű munkája. Saját bevallása szerint Hrucsovnak az SZKP XX. kongresszusán, 1956-ban, a sztálinizmus bűneiről elmondott beszéde hallatán, 14 éves korában vált meggyőződéses antikommunistává. 2011-ben Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki, 2013-ban pedig, a közép-európai népek szabadságáért kifejtett tevékenysége elismeréseként megkapta a Terror Háza Múzeum alapítványa és a Mol-csoport kitüntetését, a Petőfi-díjat.

A Szovjetunió megszűnésére utalva azt mondta: a rendszer összeomlott ugyan, de ezzel a munka nem ért véget, mert szerinte még nem tudták meggyőzni a nagyhatalmakat arról, "hogy ítélkezni kell a rendszer fölött". Kifejtette: úgy látja, "most az európai nemzetekből próbálnak meg egy új kolhozt létrehozni". Felidézte, hogy korábban azt kérdezte valaki tőle, mi a legnagyobb kívánsága az ő korában. Azt mondta, az Európai Unió összeomlását szeretné látni, hogy a sírjára az legyen ráírva, "ez az az ember, aki két uniót is túlélt, (...) remélem, hogy elég hosszan fogok élni ehhez".

Hetvenötödik születésnapján azt írta: "nem vagyok pesszimista, mindenhez nyugodtan viszonyulok". "Mert tudom, hogy minden elmúlik. Elmúlt a Szovjetunió és elmúlik a putyini Oroszország is" - tette hozzá. Bukovszkij szerint annál nagyobb dolgot nem veszíthet el az ember, mint a szabadságát, mert a "szabadság az egyetlen érdemes módja a civilizációnk megélésének, ezért érdemes élni és meghalni". Vasárnap bekövetkezett halálának hírét Bukovszkij honlapján tették közzé.

Fotó: MTI / AP / Mihail Mecel

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.