Miénk ez a ház - A hétvégén átadott Millennium Házában jártunk  

Városliget, világszám! Október 26-án átadták a Városliget egyik legszebb épületét, a Millennium Házára keresztelt egykori Olof Palme-házat. Ha New Yorkban nyílt volna meg a Liget Budapest Projekt keretében megújult csarnok kávézója, három hónapos előjegyzés után tudtunk volna csak asztalt foglalni.

PZL - 061.hu

A kávéházakat alapvetően azért tervezték a saroképületes bérpaloták földszintjére, mert az üvegablakokon túli világot is hozzákomponálták a kávézás élményéhez, egyszerre voltunk kinn, az Erzsébet körúti pulzáló zajban, és benn, az intimen neszezős atmoszférában vagy a cigányzenés extázisban. Nos, nem sok kávézó van a világon, amely egy liget vagy egy erdő kellős közepén lenne, bár láttunk ilyet Párizsban vagy éppen a hollandiai Breda közelében. Szóval, egy liget közepén kávézni önmagában is élmény, hát még ha egy több mint 130 éves épületben kavargatjuk a feketénket. A ház homlokzata telis-tele Zsolnay kerámiákkal, és éppenséggel egy 1500 tőből álló rózsakertet is kialakítottak, melynek központi eleme az épület díszítményeivel dialogizáló Zsolnay-féle szökőkút.

Lehet, hogy a raszta hajukat lapacho teában gőzölő hippik nem örülnek ennek, de szerintem ki kéne csalni őket a Quechua-sátrukból, és elegánsan meghívni egy kávéra. Ők is megérdemlik ezt az élményt, hiszen a Városliget, és egyben a Millennium Háza is mindenkié. Mint az közismert, az épület hosszú évtizedekig vegetált, voltak itt partik, történetesen a Nyelvterület nevű irodalmi rap zenekar itt adta utolsó koncertjét, valamikor 1999 elején a Képzőművészeti és a Színművészeti közös bálján. A 450 forintos Mairo kávéból készült eszpresszó ára kimondottan baráti, ahogy az 550 forintos almás pite vagy a csokis-meggyes rétes is az, ezeket mondjuk a Centrálban a duplájáért vehetjük magunkhoz, és a levegő sem olyan minőségű, mint itt. A belsőépítészeti kivitel is imponáló, nincs az a francia, angol vagy amerikai home decor luxus magazin, amelyiknek a fotósa ne térdelne le a látványtól.

Közismert, hogy több tucat restaurátor munkája során szépültek meg a gazdag Zsolnay-féle motívumok, ahogy az is, hogy a belsőépítészeti kialakítás során pedig elbontották a buherált toldásokat, így rekonstruálva az eredeti térszerkezetet, mely fölött hatalmas üvegfelületek biztosítják a behulló természetes fény. Az épület főbejárata is visszakerült az eredeti, Hermina út felé néző oldalra. Helyes. Mivel kevés építmény maradt itt a Városliget fénykorát idéző millenniumi időkből, legalább azok legyenek megfelelő módon tájolva, a múltunk, identitásunk, szívünk irányába. Ahogy a nagy könyvben elő vagyon az írva, az épület revitalizálásának előkészítése során restaurátori terv készült, hogy a ház mázas díszítéseit az eredeti formájában és pompájában állítsák helyre. Összesen 4500 (!) kerámiát állítottak helyre, a hiányzó elemeket – több mint 2000 darabot – a fennmaradt korabeli felvételek, valamint a Zsolnay mintakönyvek alapján sikerült az eredeti gyártási technológia alkalmazásával pótolni. Köszönjük!

Az ember könnyedén ide tudja képzelni Proustot is, amint az ablakon kibámulva Az eltűnt idő kiterjedt flóra és fauna világához készít jegyzeteket, de persze nem kell nemzetközi mestereket idecitálni, simán el tudjuk képzelni, hogy akár Szép Ernő is betévedt volna ide, ha éppen mértek volna kávét itt a múltszázadfordulón. Az épület kávézónak és múzeumi térnek is ideális, nem nagy ugyan, de kamarakiállításoknak tökéletes, és hát ráhangolódás gyanánt ott vannak a reneszánsz motívumok, az egyiptomi és görög nőalakok, valamint perzsa szárnyas oroszlánok is a homlokzaton, olyan, mintha az 1250 négyzetméteres épület az epreskerti képzőművész növendékek afféle falra illesztett képeskönyve lenne. Igazi tanösvény ez, hiszen a növényi indák között feltűnik a három nagy reneszánsz zseni, Leonardo, Raffaello és Michelangelo portréja is. Az épületet kulturális közösségi térként kapta vissza az ország, olyan egyedülálló interaktív kiállítótérrel, ami úgy vonja be a látogatót, ahogy egy gyerek elalél a hatvanas évek végén megjelent Vojtech Kubasta-féle 3D-s mesekönyvektől.

A kiállítás egyik központi eleme az óriási, színpadi díszletet idéző képeskönyv, amelyben lapozni lehet, de maguk a lapok is megelevenednek, azokra vetítenek, az egész kap zenei aláfestést is, szóval nyugodtan kijelenthetjük: szinte minden érzéket megmozgató interaktív élménykiállításban volt részünk, ahol képzeletben még a Ligetben található Gundel étterem híres palacsintáját is elkészíthetjük. A kiállítás megvalósítja sokak titkos álmát: ott lenni a történelmi Magyarország egyik csúcspontját jelentő „álomvilágban”, az 1896-os ligeti forgatagban, amikor Magyarország még gyarmatokról is ábrándozott, hogy aztán bő húsz év múlva összezsugorodva próbálja túlélni a XX. századot.

A kiállítás technológiai nívójáról: a legtöbb múzeumban, galériában egy kis rádióra emlékeztető audio guide-ot kaptunk, itt egy speciális táblagépet, és ugyebár az insta-korosztályra is gondoltak, mert mindenki elkészítheti a Hősök terének Gabriel arkangyala mellett pózoló drón hatású szelfijét. És akkor még nem beszéltünk az 1500 tő rózsából álló kertről, melynek központi része egy Zsolnay-díszkút, padokkal, sétányokkal. Persze, az ember szerette a rom- és retróesztétikát, azaz a rövid ideig az egykori Olof Palme-ház mellett tanyát verő Kertemet is, ahol a lampionok a balkán burger sülő húspogácsájának gőzében párolódott, bírtuk a port felverő kutyákat, akiknek menő sálakat kötöttek a nyakukba a gazdáik, szerettük a csikorgó gyöngykavics hangját, amit idővel lelágyítottak a murván landoló cigarettacsikkek, de aki ezt az érzést akarja, megkaphatja bármelyik restiben, viszont a Millennium Háza csak egy van.

Képek: PZL