Pesti Srácok

Magyar rockkincsek bakeliten - V'73, Barbaro, kiadatlan filmzene

A magyar rockzene eddig kiadatlan kincsei jelennek meg november 22-én vinyl lemezen. Az egyiken Mészáros Márta 1970-es filmje, a Szép lányok, ne sírjatok zenéje, a másik kettőn a V'Moto-Rock-előd V'73, illetve az etnorockot játszó Barbaro koncertfelvétele hallható.

MTI

A 2005 óta létező Moiras Records gondozásában megjelenő három korong közül a legkorábbi dalok az Illés, a Kex, a Metro, a Tolcsvayék és a Trió, valamint Zalatnay Sarolta dalait tartalmazó, Kívánj szép álmokat című, Mészáros Márta 1970-es Szép lányok, ne sírjatok című filmjének dalait tartalmazó bakeliten szerepelnek. Mészáros Márta egy beatfilmet szeretett volna rendezni, az eredeti elképzelések szerint az Illés együttes adta volna a zenei aláfestést. Időközben azonban az Illést letiltották egy szerencsétlen londoni rádióinterjú miatt, amelyben Bródy János arról beszélt, milyen nevetséges, ha valakinek a hosszú haja miatt esetleg baja eshet. Az akkor a film mellé tervezett Illés-lemez rekonstrukciója tavaly Goodbye London címmel megjelent bakeliten, szintén a Moiras Records kiadásában.
"A filmzene projektet 1970-ben az Illés kiválása miatt újra kellett tervezni, de a beatzene megmaradt a szerelmi háromszög történet mellett-alatt. Halljuk az Illés dalait is, de a letiltás miatt a tagok nem tűnnek fel a filmben, szerepelnek viszont a Kex, a Metro tagjai, Tolcsvayék és Zalatnay Cini is. A filmben tizenhat dal hangzik el, sajnos a mozihoz használt eredeti hangfelvételek nem maradtak meg, megjelent viszont több kislemez a filmhez kapcsolódva, néhány dal pedig az előadók nagylemezeire került" - mondta Kovács László, a Moiras Records vezetője az MTI-nek.
A filmben elhangzik a Syrius együttes egyik száma is, de az nem jelent meg később sem hanghordozón.

Az 1973 és 1977 között létezett, instrumentális progresszív rockzenét játszott V'73 gyakorlatilag az Emerson, Lake & Palmer magyar megfelelője volt, virtuóz zenészekkel és előadásmóddal. "A V'73 zenéje mai füllel is izgalmas, értékes produkció. Mindhárom tag a Zeneakadémia jazz tanszakán végzett hangszeres művész" - jegyezte meg Kovács László. A csapatban Lerch István billentyűs hangszereken, Sáfár József basszusgitáron játszott, Herpai Sándor pedig dobolt. A V'73-nak annak idején mindössze másfél kislemeze jelent meg, illetve Kovács Kati Csendszóró című albumának öt dalán hallhatók kísérő zenekarként. A most megjelent Seven Pieces For Keyboards, Bass Guitar And Drums című V'73-anyag egy jó minőségű, alapvetően keverőpultról rögzített, utóhangmérnöki munkával feljavított koncertfelvétel-válogatás, amely Sáfár archívumában maradt meg.

PestiSracok facebook image

https://www.youtube.com/watch?v=STUvW20vheY

A hét szám között akad két vokális is Lerch hangjával (ő később a V'Moto-Rockban is énekelt), valamint több komolyzenei átdolgozás. Lerch és Herpai 1977-ben alapító tagja volt a populárisabb zenéjével és Demjén Ferenc énekével sikeressé vált V'Moto-Rocknak, Sáfár a hardrockos P. Boxba került, Lerch később szólóban muzsikált, sajnos évek óta súlyos betegséggel küzd. Herpai Sándor a V'Moto-Rock történetének vége felé, 1986 decemberében alapította meg a Barbarót az énekes Tzortzoglou Jorgosszal. Az egyik első hazai etnorock zenekar 1990-ben megjelent első lemezén mellettük Cziránku Sándor gitározott, Zsoldos Tamás basszusgitározott, Nikola Parov pedig fúvós és billentyűs hangszereken játszott.

Az Ilju haramia címmel most kiadott vinylre a Lágymányosi Művelődési Házban 1992-ben egy rajongó által rögzített két koncert felvételei kerültek, ekkor Parov már nem volt a Barbaróban. "A felvételeken sokkal több improvizatív rész található, mint a Barbaro első két lemezén. Eljátsszák a I-es és az 1994-ben megjelent II-es lemez több számát, de szerepelnek az anyagon eddigi kiadatlan felvételek is, így a Duett és Bartók Béla Allegro Barbarójának átirata. Egészen magas szintű az együttzenélés, mindhárom hangszeres előad virtuóz szólókat, Jorgosz pedig sámánszerűen énekel" - tette hozzá a kiadó vezetője. A Barbaro története a 2000-es években Herpaival, Cziránkuval és Zsoldossal, illetve Both Miklóssal újrakezdődött, és lett egy III-as lemez is, ami 2007-ben jelent meg. Herpai Sándor 2014-ben elhunyt.

Vezető kép: Jelenet a Szép lányok, ne sírjatok című filmből

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.