Pesti Srácok

Megszűnik a Hadik Irodalmi Szalon

Az irodalmi esteknek kilenc évig adott otthont a Hadik Kávéház.

061.hu

PestiSracok facebook image

– közölte Facebook-oldalán Juhász Anna, Juhász Ferenc költő irodalmár lánya. Mint írta, a Hadik Irodalmi Szalon kilenc évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy folytassa a Hadik kávéház kulturális örökségét, újra irodalmat, beszélgetést, művészetet vigyen a kávéház falai közé.

Az évek alatt több száz színpadi vendég, köztük Esterházy Péter, Lator László, Sárközi Mátyás, Spiró György, Kányádi Sándor, Juhász Ferenc, Cserhalmi György, Szőnyi Zsuzsa, Konok Tamás, Závada Péter, Simon Márton, Grecsó Krisztián vagy Bartis Attila szerepelt a színpadon, számtalan énekes, zenész lépett fel, így Dés László, Rúzsa Magdi, a Budapest Bár, Kiss Tibi, Booglie, Micheller Myrtill, Szalóki Ági vagy Bogányi Gergely, emlékest volt Jancsó Mikós vagy Petrovics Emil tiszteletére, míg irodalomtörténeti elemzésen Borbély Szilárd, Petri György, Szerb Antal és József Attila is középpontba került.

A Hadik Irodalmi Szalon a Hadik mellett az Art Moments fesztiválon és külföldön is szervezett programokat, így Brüsszelben és Göteborgban is. 2019-re a Szalon Budapest legnagyobb múltú irodalmi műhelye lett, és a mai napig az egyik leglátogatottabb irodalmi rendezvény, estjein több százan vettek részt minden alkalommal.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.