Pesti Srácok

Lányok, akik voltak - A Kívánj szép álmokat! – A Szép lányok, ne sírjatok! című vinyl albumról

Megjelent A Szép lányok, ne sírjatok! című 1970-es Mészáros Márta mozi filmzenealbuma, cirka ötven évvel azután, hogy a filmet bemutatták. A rock and rollban azonban bármi megtörténhet, akár az is, hogy a film főszereplője, Savanyú (Zala Márk), a fiatal melós srác lakáshoz jut, és az is, hogy helyre áll a világ rendje, és a zenés filmhez – amely a magyar pop fénykorának egyik nagy erődemonstrációja volt – végre megjelenjen a filmzenealbum is.

PZL - 061.hu

A lemez azt a magyar könnyűzenében már jól ismert hagyományt folytatta, amely egy-egy film köré gyűjti a dalokat, ilyen volt az 1967-es Ezek a fiatalok, az 1975-ös Kenguru, aztán ott van a nyolcvanas évekből a Szerelem első és második vérig filmzenealbum, illetve a Tímár Péter Moziklipjéhez készült válogatás is. A lemez tőkesúlyát valójában a Kex adja, az, hogy eredeti, kortárs környezetben hallunk öt (Család, Csillagok ne ragyogjatok, Tiszta szívvel, Országút szélén, Piros madár) parádés dalt, így aztán dialogizál az Ezek a fiatalok albummal is, amelynek felvételei főleg az Illéshez köthetőek, így sokan azt tartják az Illés első albumának és magyar beat első nagylemezének. (Persze, az első önálló magyar poplemez az Omega 1968-as Trombitás Frédije.) A Lány és a csavargó és a Júliára várva című Illés-slágerek szerepelnek az egy évvel ezelőtt megjelent szintén Kovács László által szerkesztett Illés-féle kompilláción, a Goodbye, London című „albumrekonstrukción” is, ami ugyebár nem jelenhetett meg 1970-ben.

PestiSracok facebook image

A két felvétellel kétségtelenül a zenekar szintet lépett, jelezve, hogy már beléptünk az 1970-es évtizedbe, míg a Kéglidal szintén előremutató szám, előlegezte a Fonorgráf-féle countryt, illetve Szörényi Levente 1973-as Utazás című szólóalbumát. Az album több dala is felesel egymással, vö.: a két Júlia-dalt (A Metró Ha Júliát kérdeznék, illetve az Illés Júliára várunk című számát, vagy a Metro Hol az a helye simán dialogizál az Illés szintén „helykereső” Kéglidalával, aztán ott a Lányok ne sírjatok (Zalatnay) és a Ne sírjatok, lányok című Illés-szám. A Hol van a hely a Metró talán legjobb száma, itt már igazítottak az eredeti keverés esetlegességén, és a Ha Júliát kérdeznék is a Metró legjobbjai közül való. A Kívánj szép álmokat! – A Szép lányok, ne sírjatok! egy ún. rekonstrukció, hogy tessék, íme itt van szinte minden, amire a nagy generáció 1970-ben képes volt, itt a Syrius és Bari Károly is, az akkor 18 éves, kivételesen tehetséges fiatal cigány származású költőt, aki később politikai tartalmú verseiért börtönbe zártak. Mészáros Márta, mint egy büszke osztályfőnök megmutatja végzős osztálya tehetségeit, és nem ő tehet róla, hogy aztán nem mindenkiből az lett, ami lehetett volna.

https://www.youtube.com/watch?v=ZUD2SJXV6tg&t=183s

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.