Pesti Srácok

Őrizd a békét és harcolj velünk! – A Marina Revue 1985-ben rögzített Sikoly a mából című anyagának vinyl kiadásáról

Nem az a legfontosabb kérdés, hogy a Marina Revue hardcore-t játszott-e vagy az átlagnál keményebb, daliásabb punkot, hanem az, hogy mennyire jó a Sikoly a mából című nemrég vinyelen is megjelent, 1985-ös keltezésű anyaguk. Nos, baromi jó.

PZL – 061.hu

A fiúk ugyanis úgy tudtak megszólalni a nyolcvanas évek közepi tróger cuccokon, hogy az is csoda, hogy ezt az abszolút vállalható színvonalat le tudták tenni az asztalra, és 34 év után mindez megmaradt, és hogy ki lehetett belőle hozni egy korrekt punklemezt, ami valójában egy időkapszula. Beletekertek egy fanzine-t, néhány kézzel írt dalszöveget, és magát a kazettán, csapnivaló körülmények rögzített anyagot. É mégis: a dolgot, miután kiásta Rupaszov Tamás a Paks melletti szennyezett talajból. Itt volt a Total ’85 fesztivál, amelynek Marina Revue-s anyaga megtalálható a lemezen, egészen pontosan az A-oldalon. Mozgalmi dalok jellegzetes témáit bedolgozó számokat (például itt hangzik el a Pajtás daloljunk, ami aztán a szamizdat kazetta-sorozat címe is lesz) remekül ellenpontozzák a pörgős, sok esetben noise-hangzású punk témák, és sikerül nekik az, ami a szcénából csak keveseknek: nemcsak atmoszférikus dalokat írtak, hanem erős, társadalomkritikus szövegeket is, amelyek messze jobban teljesítettek a külvárosi punk költők verseinél.

PestiSracok facebook image

Nem véletlen, hogy az albumot gondozó Ruaszov Tamás (aki a zenekar basszusgitárosa is volt egyben) alapvetően dalszövegekből rakta össze az album borítóját. 25 évvel ezelőtt a Trottel Records (Rupaszov kiadója) megjelentette a Post Humus-sorozatban (a CPg és a Red Marinetti archív anyagai mellett) egy Marina Revue műsoros kazettát, de az közel sem szól olyan jól, mint a vinylre optimalizált verzió. Igaz, a lemez is inkább dokumentum értékű anyag, mintsem a rockdiszkók esélyes kedvence. Szóval, mit várunk az albumtól? Azt, hogy meghalljuk ezt a bizonyos sikolyt a mából, ami ebben az esetben a nyolcvanas évek közepét jelenti, amikor is jó cucca csak a profi zenekaroknak volt, a punk gyerekeknek maradt a csehszlovák és bolgár gitár keletnémet erősítővel, amin még az általános iskolás április 4-i ünnepségek sem szóltak jól, és nem is bántuk Mégis: a még ezeken a nem kimondottan ideális körülmények között rögzített felvételeken átjön, hogy milyen remek volt a zenekar ritmusszekciója.

https://www.youtube.com/watch?v=JqcAKOK4j7A

Az albumon olyan legendás zenészek játszottak, mint a később a VHK-ban is nagyot alakító Balatoni Endre Boli, aztán az AMD-ben kiteljesedő Lőrincz Sándor Lörke, az érkény, pszicho-punk Papp Gyuri énekelt, aki a Tizedesben lett kultikus figura, és később a Trottelben végleg megállapodó Rupaszov basszusozott. A Marina tehát egy abszolút punkkeltető zenekar volt, afféle supergroup, amely szinte minden tag későbbi zenekarára (Trottelre, Tizedesre, AMD-re) komoly hatást gyakorolt. Azt énekelte Papp Gyuri, hogy nem marad ránk semmi, csak ehetetlen moslék…. Azért volt, ami megmaradt. Például ez a hanganyag. És most már vinylen is hallható.

Vezető kép: Fortepan

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.