Pesti Srácok

A túl nagy idegenforgalom fojtogatja a Jégvarázst ihlető osztrák falut

A túl nagy idegenforgalom áldozatává vált egy idilli osztrák falu, amelyről elterjedt, hogy róla mintázták a Jégvarázs című animációs Disney-kasszasiker királyságát, Arendellét.

MTI

Hallstatt egy órányi autóútra fekszik Salzburgtól, és mindössze 780 lakosa van, ám míg 2009-ben egy nap alatt csak száz turista fordult meg ott, tavaly már napi 10 ezer látogatója volt a településnek, egy lakosra számítva hatszor annyi, mint Velencének - számolt be róla a The Independent. A falu népszerűsége több lépcsőben ért csúcsára: 2006-ban bemutatták egy dél-koreai programban, 2011-ben egy kínai üzleti mogul a dél-kínai Kuangtung tartományban felépítette a település pontos mását 274 milliárd forintnak megfelelő összegért, a Jégvarázsban szereplő mesebeli Arendelle pedig tovább fokozta az érdeklődést. "Hallstatt a kultúrtörténet egy fontos darabja, nem múzeum" - jelentette ki a város polgármestere, hangsúlyozva, hogy legalább harmadával csökkenteni akarják a látogatók évi egymilliós számát, de egyelőre nem tudják, hogyan.

A falu egyébként 1997-ben világörökségi státuszt kapott az UNESCO-tól 7000 éves, a világon a legrégibbnek számító sóbányájának köszönhetően. A falu festői környezetben található, a Salzkammergut lábánál, 16. századi épületekkel és egy lutheránus templommal. A városkát évente 20 ezer turistabusz özönli el. A helyi lakosok számára egyfelől áldás a sok látogató, mivel jót tesz az üzleteiknek, amelyek így egész évben nyitva tarthatnak. A bevételekből fenn lehet tartani a helyi iskolát és egy koncerttermet, de a túlzott idegenforgalomnak megvan a maga ára. "Katasztrófa. Sok látogató komolyan azt hiszi, hogy ez egy szórakoztatópark" - lamentált egy helyi szállodás.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: infostart

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.