Pesti Srácok

Coelho nem fejezi be a gyerekkönyvet, amit Kobe Bryanttel írt volna

Paulo Coelho és Kobe Bryant egy gyerekkönyvön dolgozott együtt, de a brazil író bejelentette, hogy a kosárlabdasztár halála után törölte közös munkájuk kéziratát.

MTI

A 72 éves brazil regényíró hétfőn idézte fel az AP hírügynökségnek, hogy 2016-ban, Bryant visszavonulása után merült fel bennük egy közös gyerekkönyv ötlete. A köteten néhány hónappal ezelőtt kezdtek el dolgozni, miután augusztusban Bryant ismét megkereste. Miután a 41 éves egykori sztársportoló vasárnap helikopterbaleset áldozata lett, Coelho bejelentette, hogy egyedül nem fejezi be a közös munkát, törölte az addig elkészült írást.

PestiSracok facebook image

"Töröltem a vázlatot, mert semmi értelmét nem látom annak, hogy nélküle publikáljam" - mondta. Ez nem azt jelenti, hogy ne akarna majd írni arról, mi mindent tanult Bryanttől, és arról, hogy milyen nagyszerű ember volt. "De egy gyerekkönyvnek így semmi értelme sincs már" - fűzte hozzá. Coelho bejelentése sok Bryant-rajongónak okozott csalódást, akik elárasztották az író közösségimédia-oldalait a kéréseikkel, hogy ne törölje az eddig elkészült közös munkát. Bryant Coelho nagy rajongója volt, Az alkimistát a kedvenc könyvének nevezte, és csapattársaitól volt ügynökén át sokaknak ajánlotta. A könyvvel a hátrányos helyzetű gyerekeket akartak bátorítani azzal, hogy a sport kitörési lehetőséget adhat számukra. Az író szerint a kosárlabdasztár nagy örömmel dolgozott a könyvön, hogy jó példát adjon a gyerekeknek, különösen a nehéz körülmények között élőknek.

A helikopterbalesetben Bryant négy gyermeke közül a vele utazó 13 éves lánya, Gianna is elhunyt a gép további hét utasával együtt. Az író nem mondta el, hogy hány oldal készült el a könyvből, és azt sem, hogy adtak-e már címet neki. Bryant kiadója, a Granity Studios ifjúsági és gyerekregényeket publikált, de 2018-ban megjelentette The Mamba Mentality: How I Play című önéletrajzi írását is.

Coelho méltatásában kiemelte, hogy a kosaras élete nem csak a sport és a versengés körül forgott. "Nagyon sok minden járt a fejében. Tragikus halála után látszik, hogy milyen fontos volt ő a világ számára. Még sokat fogunk beszélni örökségéről, amit nem csak a sportban hagyott maga után" - fogalmazott Coelho.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.