Pesti Srácok

Gyásztávirat - Meghalt Terry Jones, a legendás Monty Python csoport alapító tagja

Hosszú, súlyos betegség után, hetvenhétéves korában elhunyt Terry Jones a legendás Monty Python-csoport tagja. A walesi származású komikus, író, forgatókönyvíró, színész, rendező és népszerű történész a demencia egy ritka fajtájában szenvedett, halálát is ez a betegség okozta.

061.hu

Terry Jones 1942. február 1-jén született a walesi Colwyn Bay-ben. Középiskolái elvégzése után középkori történelmet tanult Oxfordban, itt találkozott Michael Palinnel, aki később szintén a Monty Python tagja lett. Együtt kezdték pályájukat a BBC-nél, először a Twice a Fortnight, majd a The Complete And Utter History of Britain című komédiában szerepeltek. 1966-ban indult útjára a szatirikus The Frost Report, amelynek a humorista David Frost volt a házigazdája.

PestiSracok facebook image

Műsora olyan íróknak és szereplőknek jelentett ugródeszkát, mint Graham Chapman, John Cleese vagy Eric Idle, akik mindannyian a Monty Python csapatban kötöttek ki. 1967-ben Jones és Palin közösen írták a gyerekműsornak szánt, de inkább a felnőttek körében sikeres A hiba nem az ön készülékében van (Do Not Adjust Your Set) című műsort is, amely már előrevetítette a Monty Python szatirikus humorát tele "pythoneszk" elemekkel. Épphogy vége lett a sorozatnak, máris zászlót bontott a Monty Python Repülő Cirkusza 1969-ben, amelynek tagjaihoz csatlakozott egy amerikai animátor is, Terry Gilliam személyében.

Munkásságukról 2009-ben dokumentumfilm készült Monty Python: majdnem az igazság - az ügyvéd változata (Monty Python: Almost the Truth - the Lawyer's Cut) címmel. A bemutatót a 48 évesen elhunyt Graham Chapman már nem élhette meg. Ugyanebben az évben a Monty Python csoport filmes és televíziós munkásságáért megkapta a Brit Film és Televíziós Akadémia (BAFTA) különdíját. 2014-ben vállaltak egy utolsó közös fellépést Londonban. Eredetileg egyetlen előadást terveztek, de a jegyek 43,5 másodperc alatt elkeltek, ezért tízre változtatták a fellépések számát, a legutolsót világszerte közvetítették.

1974-ben a Monty Python-csoport feloszlott, de a tagok még több filmben dolgoztak együtt. Jones rendezte a társulat leghíresebb filmjeit, azaz a Brian életét, Az élet értelmét és a Gyalog-galoppot is (az utóbbit Terry Gilliammel közösen). Terry Jones filmrendezői karrierje túlélte a Monty Python-éveket és később olyan kiváló filmek kerültek ki a keze alól, mint a Julie Walters főszereplésével készült Personal Services. A mozi, amelyben a színésznő egy aranyszívű madámot alakított, mindenben eltért a szokásos Python-stílustól. 1989-ben fejezte be az egyik gyerekkönyvén alapuló, abszurdba hajló történetét: az Erik, a viking főszerepeit Tim Robbinsra és Mickey Rooneyra bízta.

Az évek során több komoly, tudományos értékű történelmi témájú könyvet is írt, mint például a Chaucer's Knight: Portrait of a Medieval Mercenary vagy a Who Murdered Chaucer? A Medieval Mystery. Közreműködött a Discovery Channel egyik ismeretterjesztő filmjében, cikkei jelentek meg a The Guardienben és a The Observerben, amelyekben főként az iraki háború miatt ostorozta a világpolitika ismert szereplőit. Írásait könyv alakban is megjelentette.

Családja négy éve jelentette be, hogy a színész súlyos demenciával küzd, és nem lesz képes többé interjúkat adni. Akkor elsődleges progresszív afáziát diagnosztizáltak az orvosok. A betegség az Alzheimer-kórhoz hasonló tüneteket okoz, és a kommunikációs képességek romlásával, így beszédzavarral is jár. Jones a 2016-os BAFTA-díjátadón már egy mondatot sem tudott elmondani, nem tudta megköszönni a díjat.

https://www.youtube.com/watch?v=0ntyiaBTjXk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.