Pesti Srácok

Hamisnak nyilvánították a Getty Múzeum Gauguin-szobrát

Hamisnak nyilvánították a művészettörténészek a Getty Múzeum által 2002-ben ötmillió dollárért megvásárolt Paul Gauguin-szobrot.

MTI

Az alkotásról korábban úgy vélték, hogy az egyik legnagyobb és legszokatlanabb Gauguin-szobor. A Fej szarvakkal című szobor egy tahitii férfi fejét ábrázolja. A kutatók most ismeretlen szobrász alkotásának sorolták, és kivették a múzeum állandó kiállításáról. A Getty Múzeum az alkotást a Wildenstein & Company, francia-amerikai műgyűjtő dinasztiától vásárolta 2002-ben - olvasható az artnet hírportálon.

PestiSracok facebook image

A kutatók decemberben hozták meg döntésüket az átsorolásról, ám erről a közvéleményt nem tájékoztatták. A szobrot már nem állították ki a Kanadai Nemzeti Galéria Gauguin-kiállításán és a londoni Nemzeti Galéria tárlatán sem. Eredetileg két fotó alapján kötötték Gauguinhez a szobrot, a fotókat a szobrász tahitii úti beszámolóihoz mellékelte. A szoborról 2002-ben kiadott közleményében a Getty felhívta a figyelmet arra, hogy a fej hasonlít a szobrászra, és úgy vélte, az esetleg egy szimbolikus önportré lehet.

2002 óta a szobrot a világ számos múzeumában, a londoni Tate Modernben, a washingtoni Nemzeti Galériában, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában és a milánói Kultúra Múzeumában is bemutatták. Gauguin nem látta el kézjegyével a szobrát, amely állítólag 1895 és 1897 között készült, ez egybeesik a festő és szobrász tahitii tartózkodásával. Most a kutatók úgy vélik, hogy 1894-ben szültethetett az alkotás, amikor Gauguin Franciaországban volt.

A szobor eredete homályos, Wildensteinék 1993-ban egy svájci gyűjtőtől vásárolták. Daniel Wildenstein, a Gauguin 1873-1888 közötti munkásságáról készített katalógus szerzője volt az, aki először Gauguinnek tulajdonította az alkotást. A Getty szakértői most kutatásokat végeznek a szantálfából készült alkotásról, hogy többet tudjanak meg eredetéről. Egyes polinéz művészettörténészek szerint az ördögi szarvak nem jellemzőek a helyi kultúra ikonográfiájára, az keresztény vagy európai forrásból ered. Egy másik elmélet szerint egy európai utazó készíthette a szobrot.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.