Nincs jobb srác, mint a Jojo – A Jojo nyuszi című filmről

Mától látható a mozikban a Taika Waititi Jojo nyuszi című szatírája, amelyben egy tízéves kisfiú, Jojo Betzler (Roman Griffin Davis) képzeletbeli barátja Adolf Hitler (Taika Waititi), képzeletbeli barátnője pedig a lakásukban bújtatott zsidó kislány, Elza (Thomasin McKenzie). Jojo tehát sok mindent fantáziál, ami viszont nem a képzelet játéka, az maga a második háború.

PZL – 061.hu

Nem a Jojo nyuszi a filmtörténet első szatírája a második világháborúról, vígjátékok, burleszkbe hajló tévéfilmes sorozatok tucatjai után nehéz elkerülni a kliséket, a didaktikus motívumokat, viszont Taika Waititinak ez alapvetően sikerült. Volt ugyanis egy jó pozíciója: egy tízéves, magát nácinak valló német kisfiú észrevételei a háború borzalmaiból. A gyerek zsidó kisfiút ismerjük akár Kertész Sorstalanságából, míg a kis partizán toposzát a Belgrádi fiúkból, a Pufi című lengyel ifjúsági sorozatból a túlsúlyos, kis ellenálló figuráját is - a Jojo nyusziban is megjelenik a karakter, ő Yorki (Archie Yates), a cuki túlsúlyos srác -, de mindezt egy magát nácinak valló kisfiú szemszögéből látjuk, ami mégiscsak izgalmas felállás. Szóval, ez máris jó kiindulópont, ahogy az is, hogy a cselekmény első felében megismerjük a Hitlerjugend nyári tábor hétköznapjait, ami egyáltalán nem félelmetes, hanem inkább groteszk. A kis Jojo Betzler édesanyjával él, az apa eltűnt a háborúban, nővére meghalt, így Jojo fantáziálni kezd egy apát pótló barátról, és hűt minden fiú erős barátról, (talán apáról) ábrándozik, Jojo pedig nem éri be kevesebbel, mint a náci Németország legerősebb emberével, Hitlerrel.

A képzeletbeli Führer látja el jó tanácsokkal, vigasztalja, ha szomorú, sőt a kiképzés során úgy viselkedik, mint egy személyi edző. A vígjáték egyre komolyabb fordulatokat vesz, amikor kiderül, hogy Jojo édesanyja, Rosie Betzler (Scarlett Johansson) egy zsidó kamaszlányt bújtat a lakás titkos ajtaja mögött. Elza (Thomasin McKenzie) szobájának kulisszái, vagány észrevételei miatt leginkább kamaszodó Anne Frankra emlékeztet. A film remekül figurázza a hétköznapi fasizmust, ügyesen karikírozza a kisvárosi létezést a náci Németországban, ugyanakkor maga a történet meglehetősen vékony. Gyakorlatilag storyline-t inkább a történelmi események adják, szóval, nem a szereplők összecsomósodott, másokkal összegubancolódott életvonala adja a történet ívét, hanem egyszerűen a várossal és lakóival „megtörténik” a háború. Jójo és Elza viszonya viszont szépen megépül.

A rendező meghitt viszonyt ápol a populáris kultúrával, a film kezdő képsorai a Beatles I Want to Hold Your Hand című slágerének német nyelvű változatára (Komm gib mir deine Hand) vágta, ami olyan, mint egy náci videó klip, megmutatva, hogy a negyvenes évek elejének Németországában a legnagyobb popsztár Hitler volt. A film végén egy hason gesztus keretezi a Jojo nyuszit, amikor Bowie Heroes című slágerét halljuk német verzióban (Helden). És persze ott van a kakaóreklám kiforgatása, ami szintén pop. Amikor Jojó nyuszi rájött, hogy zsidó lány bujkál a házban, Hitler azt tanácsolja neki, hogy gyújtsa fel az épületet, és fogja rá Churchillre. A film a Monty Python-féle humort ötvözi a Pintér Béla posztmodern zsarukabaréval, ugyanakkor a történet komolyra fordul, amikor a várost eléri a front. És hogy fejjel lefelé alszanak-e a zsidók, mint a denevérek, végül nem tárgyalják ki alaposabban (nincs is mit kitárgyalni rajta), de az, hogy maga a történelem a feje tetejére állt, az a Jojo nyusziból világosan kiderül.

https://www.youtube.com/watch?v=HZsiBfVKZks