Pesti Srácok

Ujjongással, könnyekkel, imával fogadták világszerte az új évtized beköszöntét

Ujjongással, könnyekkel, imával fogadták világszerte az új évtized beköszöntét. Földrajzi fekvésüknél fogva az idén is Szamoa és Kiribati voltak a világelsők a szilveszteri mulatozásban és az újév köszöntésében.

MTI

Ausztráliában a legnépesebb államban, Új-Dél-Walesben pusztító, 16 halálos áldozatot követelő erdőtüzek ellenére több mint egymillión gyűltek össze a hagyományos sydney-i tűzijátékra, amelyet annak ellenére megtartottak, hogy több mint 280 ezren követelték petícióban a lemondását. Az erős szél miatt 15 perccel elhalasztották a kezdést. Phenjanban nagy tömeg gyűlt össze a szilveszteri koncertre, amelyet éjfélkor látványos tűzijáték követett. Dél-Koreában a lakosok rituális ünnepségeket tartottak, ahol egyebek mellett harangokat kongattak.

PestiSracok facebook image

Japánban, amelyben idén nyári olimpiai játékokat tartanak, tömegek áramlottak a templomokba és a szentélyekbe, hogy a 2019. év elmúlását és a reiva korszak első újévét ünnepelve imádkozzanak. A reiva korszak májusban kezdődött, amikor Akihito császár lemondását követően fia, Naruhito lépett a krizantémtrónra. A császár azért imádkozott, hogy az új évben ne történjék semmilyen természeti katasztrófa. 2019-ben több hatalmas szélvihar is lecsapott az országra, a Fakszaj és a Hagibisz tájfunnak több mint 90 halálos áldozata volt.

Hongkongban, ahol több mint fél éve szinte naponta tiltakoznak új rendszert követelve, városszerte, így a Victoria Harbour tengerpartján tüntetők ezrei gyűltek össze. Mong Kok városnegyedben felgyújtották az úttorlaszokat, a rendőrség könnygázt, paprikasprayt és vízágyút vetett be szilveszter éjjel és az újév első óráiban. 2019-ben nemcsak Hongkongon, de Latin-Amerikán, Észak-Afrikán, a Közép-Keleten is tüntetések söpörtek végig, amelyek következtében, vezetők mondtak le Libanonban, Algériában, Szudánban és Bolíviában.

Londonban a tatarozás miatt hosszú ideje néma Big Ben harangja ütötte el az éjfélt, a Temze partjáról tűzijátékokat lőttek ki. A britek számára feltehetően ez volt az utolsó Európai Unióban töltött szilveszter a január 31-re tervezett kiválás előtt. Moszkvában, Vlagyimir Putyin elnök pontosan 20 éve, 1999. december 31-én került hatalomra, újévi köszöntőjében egységre szólította fel Oroszországot, hogy folytassák az ország fejlesztését.

Párizsban rendőri biztosítás és közlekedési korlátozások közepette tízezrek gyűltek össze a Champs-Élysées sugárúton, amely az elmúlt évben a kormány szociális politikája által feldühített "sárgamellényes" tüntetők és a rendvédelmi szervek számos összecsapásának volt a helyszíne, hogy az újévet köszöntsék. A Champs-Élysées végén álló Diadalívnél éjfélkor fényjátékokban és tűzijátékban gyönyörködhettek az ünneplők. Rómában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott miséjén nagyobb szolidaritásra szólította fel a híveket.

Berlinben százezreket vártak a Brandenburgi kapuhoz. Több német városban, így Münchenben és Hamburgban környezetvédelmi okokból betiltották a magán tűzijátékokat. New Yorkban éjfél előtt hatalmas tömeg gyűlt össze a Times Square-en, ahol a könnyűzene sztárjai, közöttük Alanis Morissette adtak koncertet a hagyományos kristálygömb leeresztése előtt, majd több mint 1,3 tonnányi konfettieső hullott az ünneplőkre. Rendőrök ezreit vezényelték ki az ünnepségekre, helikopterek és több mint 1000, hőérzékelő és 3D, szuperzoomos kamerákkal ellátott drón felügyelt a biztonságra.

A dubaji Burdzs Kalifa felhőkarcolót, a világ legmagasabb épületét közel tíz percen át világították meg a tűzijátékok. A 828 méter magas építményen kívül még hat helyen rendeztek tűzijátékot az Egyesült Arab Emírségekben, ahol az idén világkiállítást tartanak. Rio de Janeiróban mintegy 3 millióan ünnepeltek a neves Copacabana strandon, ahol közel 15 tonnányi, 14 perces tűzijátékkal köszöntötték az új évet. A világ egyik legnagyobb szilveszteri ünnepségén résztvevők épségére mintegy 2000 rendőr vigyázott, a hatóságok csak kisebb incidensekről számoltak be.

Chilében, ahol 2019-ben szintén számos tüntetés volt a kormány szociálpolitikája ellen, ezrek vonultak a santiagói Plaza Italiára, a tüntetések központi színhelyére, hogy "méltósággal ünnepeljék" az újévet.

Fotó: James Gourley/Getty Images

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.