Visszapillantó tükör - Szinyei Merse Pál 100 éve halt meg 

Száz éve, 1920. február 2-án halt meg Jernyén (Felvidék) Szinyei Merse Pál, a magyar plein air festészet megteremtője.

MTI

Középnemesi családban született 1845. július 4-én Szinyeújfalun (Felvidék), apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja volt. Gimnáziumi tanulmányait Eperjesen és Nagyváradon végezte, itt kezdett festészetet tanulni Mezey Lajosnál. 1864-ben beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, tanulmányai alatt főként mitologikus, allegorikus műveket festett, sokat foglalkozott a Faust-témával is. Az Akasztott elszállítása című képével nyert felvételt 1867-ben Karl von Piloty mesteriskolájába. Az ő tanácsára, valamint a barbizoniak és Courbet hatására kezdett a szabadban festeni, ahol a napfény, az atmoszféra változásainak rögzítésével kísérletezett. Már korai műveiben feltűnt közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritjának gazdagsága. Első nagyobb szabású műve (A Faun és Nimfa), mely a müncheni, a bécsi és a pesti közönség elé került, még a svájci Arnold Böcklin hatására utal. 1869-re jutott el a plein air ihlette egyéni formanyelvéhez, ennek első példái a Ruhaszárítás és A hinta című könnyed, vázlatszerű képek.

Témái többször visszatértek a mitológiához (Nőrabló faun, Bacchanália), de ezekkel egy időben festette a Lovasok és a Puszta gólyamadárral című, a természetábrázolására törekvő képeit is, míg a család jernyei birtokán portrékat készített (Szinyei Merse Zsigmond arcképe csibukkal, A művész édesatyja karosszékben). Az Anya és gyermekei néven ismert képével aratta első jelentősebb sikerét, melyet egy műkereskedő azonnal megvett, jelentős lírai műve a tájba komponált Szerelmespár is. 1869 novemberében megszakította tanulmányait és önállóan kezdett dolgozni, nem sokkal később haza kellett térnie, hogy beteg apja helyett a családi birtok ügyeit intézze. 1872-ben utazott vissza Münchenbe, és elkezdte festeni fő művét, a Majálist, mellyel 1873-ra készült el. A magyar plein air festészet remekét műteremben készítette, tárgya Manet és Monet motívumaira emlékeztet. Szinyei azonban tőlük függetlenül, a francia mesterek ismerete nélkül talált rá a réten piknikező társaság témájára, a képre háttal, hason fekve magát is ráfestette. Fő elemei a fény, a színek, az árnyékok, az ember együtt él a tájjal, a levegő mindent egységbe foglal.

Szinyei - bár egyes művein a folthatások uralkodnak - egészében mégsem tekinthető impresszionistának, velük ellentétben ő nem mondott le az emberi tartalomról, alakjai érzelmeket fejeznek ki, felerősítve a természet keltette benyomásokat. A Majálist teljes közöny és meg nem értés fogadta, egy időre feledésbe merült. Az elmarasztaló kritikák kedvét szegték, ismét hazatért jernyei birtokára, megházasodott, gazdálkodni kezdett, házat, műtermet építtetett, s csak ritkán festett. Ez idő alatt is készített néhány remekművet, mint pl. a feleségéről festett Lilaruhás nő. 1882-ben Bécsbe ment, ahol megfestette a konvencionálisabb, naturalista Pacsirta című képét, melyet felesége portréjával és a Majálissal együtt Bécsben, majd Pesten is kiállított, de a kritika most is negatív volt. 1883-ban visszament Jernyére, ahol megfestette a magyar realista tájábrázolás egyik remekét, a Hóolvadást, majd tíz évre felhagyott a festéssel. Nem akart hazudni, nem tudta megtagadni önmagát, inkább elnémult. 1887-ben felesége elvált tőle, két lányát magával vitte, Szinyei Félix fiával Jernyén maradt. 1894-ben Zempléni Tivadar itt látogatta meg és az ő bíztatására kezdett újra festeni és kiállítani.

1896-ban több régi és új képével a Műcsarnok millenniumi kiállításán hatalmas sikert aratott, végre a Majálist is elismerték, az állam megvásárolta. A fiatal festőgeneráció ujjongva fedezte fel Szinyeiben elődjét, aki a magyar művészeti élet egyik vezető alakja lett. Ugyanebben 896-ban a héthársi kerület országgyűlési képviselőjének választották meg, 1905-től haláláig az Országos Mintarajziskola (a későbbi Képzőművészeti Főiskola) igazgatója volt, 1907-ben részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) megalapításában. Utolsó korszakában évente 5-6 tájképeket festett (Gesztenyefa, Őszi táj), de korai műveinek színvonalát többé nem érte el. Külföldi tárlatokon is kiállított és mindenhol nagy elismerést aratott, 1900-ban a párizsi kiállításon a Hóolvadással ezüstérmet, 1901-ben Münchenben a Majálissal nagy aranyérmet nyert. 1911-ben a Római Nemzetközi Művészeti Világkiállításon 19 műve különteremben szerepelt, ő pedig nagydíjat kapott.

Első önálló tárlatát 1905-ben a Nemzeti Szalonban rendezték meg: 89 munkáját mutatták be, köztük a külön erre az alkalomra készült Szurkos fenyő című képet. Második gyűjteményes kiállítása 96 alkotással az Ernst Múzeumban volt 1912-ben, érdemeit a Szent István Rend kiskeresztjével is elismerték. Még megélhette munkásságának legnagyobb kitüntetését, amikor 1914-ben a Szépművészeti Múzeum felállította a Szinyei Termet. Utolsó képét 1918-ban festette meg Csend címmel, a következő év tavaszán betegsége miatt visszavonult Jernyére. 1920-ban bekövetkezett halála után negyven nappal a művésszel közeli kapcsolatban állók megalakították a Szinyei Merse Pál Társaságot, a két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb művészeti egyesületét, azzal a szándékkal, hogy ápolják emlékét, s pártolják a fiatal tehetségeket. Nevét ma több utca, 1962 óta budapesti gimnázium is viseli, Eperjesen szobra áll.

Vezető kép: Szinyei Merse Pál Majális című festménye