Pesti Srácok

Ősszel újra Budapesten játszik Alanis Morissette

A hétszeres GRAMMY®-díj nyertes, multi-platina eladásokkal rendelkező énekesnő, Alanis Morissette ma bejelentette rég várt európai koncertkörútját, amely a 2020-ban zajló világkörüli turné része, valamint a Jagged Little Pill album 25 éves évfordulóját, és a Such Pretty Forks In The Road című új album megjelenését is ünnepli. Alanis 13 városban lép fel Európa szerte, október 12.-én pedig a Budapest Arénában. Jegyek február 28-án 10 órától kaphatók.A koncert egy kisebb, színházi jellegű nézőtér kialakításban lesz látható, kizárólag ülőjegyekkel, így a rajongók jobb, ha minél hamarabb bebiztosítják helyüket, ha ott szeretnének lenni Alanis Morissette budapesti előadásán.

061.hu

1995-ös indulása óta Alanis Morissette az egyik legnagyobb hatással bíró könnyűzenei énekes-dalszerző-művésszé vált. Rendkívül kifejező zenéje és előadásmódja óriási hírnevet és elismerést hozott neki. Jagged Little Pill című debütáló lemezét további kilenc változatos és sikeres album követte. Számos színházi, tévés és filmes produkcióban lépett fel, valamint írt hozzájuk zenét. A szórakoztatáson kívül lelkes támogatója a női egyenjogúságnak, valamint a szellemi, pszichológiai és fizikai harmóniának. 2016-ban elindította a Conversation with Alanis Morissette című műsorát, amelyben beszélgetéseket folytat különféle szerzőkkel, orvosokkal, oktatókkal és terapeutákkal, továbbá a pszichoszociális témák széles skáláját érinti, a lelki fejlődéstől a művészetekig. 2019. december 5-én mutatták be Jagged Little Pill musicaljét a Broadhurst Theatre-ben, a Broadway-en. Ugyancsak decemberben jelent meg Reasons I Drink című új dala, amely az első szerzemény volt május 1-én megjelenő új albumáról.

PestiSracok facebook image

Kép: LiveNation

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.