Pesti Srácok

„Valaki ül abban a fotelben!” – A láthatatlan ember című thrillerről

A láthatatlan ember örök toposz, a gyermeki fantázia része, regények, filmek tucatjai készültek e témakörben, ahogy volt már faljárónk is, azaz olyan hősünk is, aki át tudott menni egy téglafalon. A Bosszúállók és a Szövetség című mozikban a különleges képességű lények egész légiója tűnik fel, de a kevesebb több, szerencsésebb ha egy este egyetlen emberfeletti képességet ismerünk meg a thriller nevű revüszínházban.

PZL - 061.hu

Éhezzük az alacsony költségvetésű, klasszikus felépítésű thrillereket, amiknek a nyolcvanas évek második felében, illetve a kilencvenes évek elején volt a fénykoruk, és most valahogy a low-budget horrorok reneszánsza idején áramvonalasítva visszatértek a filmes tömegtermelésbe. Rendben is lenne, hiszen a zsánerben van némi lélektan, klasszikus krimi-vonal, legalább egy váratlan fordulat és sok esetben csipetnyi misztérium is. Kérem, itt most a történet is rendesen el lett mesélve, Leigh Whannell rendező kb. mindent kihozott a műfajból, a film 125 percében szinte végig tapintható a feszültség, ahogy látjuk a láthatatlan ex-férj leheletét is a hűvös hajnalon. Már a nyitó jelenet is egy menekülés, Cecila Kass (Elisabeth Moss) elszökik a modern luxusbörtönéből, mert nem bírja elviselni a bántalmazó férjét, aki eszelős manipulátor és lelki terrorista is egyben.

PestiSracok facebook image

És afféle őrült tudós is, aki az optika terepén ér elé kiváló eredményeket, de ő nem viszi be találmányát Pomezsánszky György Felkínálom című műsorába, inkább egy ördögi tervet eszel ki arra, hogy megbüntesse a nejét, akinek volt bátorsága otthagyni őt. A nyit képsorról - a tenger hullámaiból kirajzolódó cím - kapásból az jutott eszünkbe, hogy a Jason Blum horror producer és gyártó valami olcsó, kiolvasztott szoft-horrorral készült, de A láthatatlan ember kimondottan korrekt, klasszikus thriller, elegáns környezetbe telepítve. Az olcsó horrorok például nem játszódnak építészeti nívódíjas modern luxusvillákban, de ennél is fontosabb, hogy maga a film tele van váratlan húzásokkal, és maga a néző is legalább három alternatív befejezést is el tudott volna képzelni, sőt a film egyszer úgymond véget ér, és aztán kiderül, hogy mégsem.

Olcsó, eleve tévéknek gyártott retro thrillerekben nincs építészeti demófilmes betét, de elsővonalbeli színész is ritkán, most viszont itt van Elisabeth Moss, akit legtöbben A szolgálólány meséjéből ismerhetnek. Persze, hálás szerep a megbomlott elméjű, éppen idegösszeroppanást kapó Ceciliát eljátszani, és Elisabeth Moss bámulatosan hozza a karaktert, a fülsiketítő, atmoszféra-zene mellett az ő játéka teremti meg a film kivételes feszültségét. Amikor megtudja, hogy a férje öngyilkos lett, azonnal gyanút fog. Ambiciózus és szociopata exe, Adrian (Oliver Jackson-Cohen) sosem vetne véget önkezével az életének, tehát egy játszma kezdődik el, aminek a tétje az, hogy Cecilia meg tudja-e úszni ép elmével a férj bosszúját. De szerencsére nemcsak az özvegy örökösödési szerződésében van apróbetűs rész, hanem a történetben is, így ez a szórakoztatóan szemét mozi tele van meglepetésekkel.

https://www.youtube.com/watch?v=GMCZGAfJojI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.