Pesti Srácok

Visszatérnek a Sixtus-kápolnába Raffaello falikárpitjai

Évszázadok után visszatérnek rövid időre a Sixtus-kápolnába azok a falikárpitok, amelyeket Raffaello tervezett X. Leó pápa megbízásából a pápai magánkápolnába. A különleges kiállítással ünneplik a reneszánsz festőművész és építész halálának 500. évfordulóját a Vatikáni Múzeumok.

MTI

A 12 falikárpitot "erre a helyre tervezték, és ezért úgy gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb módja az ünneplésnek" - mondta Barbara Jatta, a Vatikáni Múzeumok igazgatója a Reuters brit hírügynökségnek. A falikárpitokat Brüsszelben Pieter van Aelst híres műhelyében szőtték Raffaello vázlatai alapján, az Apostolok cselekedeteit ábrázolva, köztük Szent István megkövezését és Szent Pál imádkozását Athénban.

PestiSracok facebook image

Ezen a héten a falikárpitok ismét a Sixtus-kápolnában láthatók, ahol akkor is ott voltak, amikor a kortárs Michelangelo már befejezte a kápolna mennyezetének freskóját, majd megkezdte az Utolsó vacsorát a főoltár mögötti falon. Mind a 12 falikárpit selyemből, gyapjúból és arany-, valamint ezüstfonalból készült, és az elmúlt 10 évben a Vatikáni Múzeumok restaurátorai aprólékos munkával helyreállították őket.

"Ez a hely egyetemes jelentőségű, nemcsak a vizuális művészetek, hanem hitünk miatt is. Ezért akarjuk megosztani ezt a szépséget az emberekkel, hacsak egy hétre is" - hangoztatta Jatta. A falikárpitok közül hetet 1519. december 26-án, Szent István napján függesztettek fel a kápolna falára. Raffaello valószínűleg ott volt, és látta őket, ám négy hónappal később, 37 éves korában meghalt. Öt másik falikárpitot már a halála után fejeztek be. "Az összes falikárpitról meglévő utolsó feljegyzésünk szerint az 1500-as évek végén valamennyi a kápolna falán volt" - mondta Alessandra Rodolfo, a kiállítás kurátora.

Korábbi kiállításokon, amelyek néhány órán át vagy csupán egy napig tartottak, csak 10 falikárpitot mutattak be. Ezek 5x6 méteresek voltak. Két falikárpit keskeny, így azokat vertikálisan függesztették fel egyfajta szegélyként. A falikárpitokból egy válogatás szerepel a Vatikáni Múzeumok állandó kiállításán, ahol klimatizált termekben üveg mögött láthatják őket a látogatók. Most egy hétig lesznek együtt kiállítva részben azért, hogy védjék őket, részben mert más múzeumoknak is kölcsönadják.

Egy a római köztársasági elnöki Quirinale-palota egykori lóistállójában működő múzeumba (Scuderie) kerül, egyet a londoni National Galleryben fognak még idén bemutatni."Pontosan ezt kérte tőlünk Ferenc pápa, azt, hogy osszuk meg szépségeinket és mindenki számára nyitva álló múzeum legyünk" - mondta Jatta.

Fotó: Getty

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.