Pesti Srácok

A Fekete özvegy bemutatója is késik

Meghatározatlan időre elhalasztja a Disney a régóta várt Fekete özvegy című képregényfilm forgalmazását a koronavírus-járvány terjedése miatt. Számos szuperprodukció, köztük az Avatar, valamint a Legendás állatok és gondozásuk 3. részének forgatása is leállt és Amerika-szerte bezártak a mozik.

MTI

A Disney filmstúdió kedden jelentette be, hogy a koronavírus okozta járvány miatt nem kezdi meg a Fekete özvegy forgalmazását Észak-Amerikában május 1-jén. A stúdió nem jelölt ki újabb dátumot a bemutatóra. A Marvel-univerzum különálló képregényfilmjét Scarlett Johansonnal a főszerepben Magyarországon forgatták. A Disney egyúttal azt is közölte, hogy a Dev Patellel forgatott Copperfield Dávid című film május 8-i bemutatását is elhalasztotta és a Nő az ablakban című Amy Adamsszal készült thriller sem kerül májusban a mozikba.

PestiSracok facebook image

A The Hollywood Reporter keddi beszámolója szerint a mozik Egyesült Államok-szerte egymás után zárnak be a járvány terjedése miatt. Hétfőn a két legnagyobb amerikai mozilánc, a Regal Cinemas és az AMC Theaters jelentette be a Cinemarkkal együtt, hogy minden mozijukat határozatlan ideig bezárják. Az AMC azzal számol, hogy a zárlat hattól 12 hétig is eltarthat, ami súlyos hatással lesz a filmiparra és a jegyeladásra.

Közben James Cameron Avatar-folytatásainak forgatását is felfüggesztették Új-Zélandon. A 2009-ben bemutatott Avatarhoz párhuzamosan négy folytatás készül, számos halasztás után úgy volt, hogy az első idén év végén készül el és jövő decemberben látható majd a mozikban, a következő epizódokat pedig 2023, 2025 és 2027 decemberében nézheti meg a közönség. A produkció még nem tudja, hogy a járvány miatti késlekedés hogyan hat majd a bemutatókra.

Az ugyancsak nagy várakozás övezte, David Yates rendezésében készülő Legendás állatok és megfigyelésük 3. részének felvételei hétfőn kezdődtek volna. A Warner Bros. stúdió azonban a koronavírus-járvány miatt szintén leállította a forgatást.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.