Pesti Srácok

Elhunyt Albert Uderzo, az Asterix és Obelix alkotója

Elhunyt 92 éves korában Albert Uderzo, az Asterix és Obelix képregények írója és rajzolója.

MTI

Családja keddi közlése szerint Párizs elővárosában, Neuillyben, álmában halt meg szívinfarktus következtében. Veje, Bernard de Choisy elmondta, Uderzo az elmúlt hetekben nagyon fáradékony volt. A Reims közelében született Uderzo az 1940-es évek végén generációja egyik legsikeresebb rajzolójának számított színvaksága ellenére. 1951-ben ismerte meg a tehetséges szövegírót, René Goscinnyt.

PestiSracok facebook image

A szőke bajuszos kis gall, Asterix figurája 1959 nyarán egy párizsi szociális lakásban született meg, Albert Uderzo és Goscinny közös munkájaként. Asterix eredetileg pusztán mellékszereplő lett volna egy készülő képregényben, a szerzők azonban rájöttek, hogy egy másik író ugyanazon az ötleten dolgozik. A gallokból ezért főszereplők lettek, néhány héten belül készen állt a történet, Asterix figurájának megrajzolása mindössze 15 percet vett igénybe.

Az első képregény megjelenése óta eltelt több mint 50 évben Asterix és Obelix kalandjait világszerte több millió példányban adták el, több mint 100 nyelvre és dialektusra fordították le. A gallok világa jelenséggé vált: több mint tíz rajzfilm és élőszereplős film született, 1989-ben vidámpark nyílt Párizsban Parc Astérix néven. Goscinny 1977-es haláláig a duó több mint 20 képregényalbumot adott ki. Ezután a kis gall falu lakóinak életét Uderzo egyedül alakította. Az első, egyedül készített történet 1980-ban jelent meg, de a saját neve mellett továbbra is feltüntette Goscinnyét a füzeteken.

Uderzo 2009-ben vonult vissza ízületi gyulladása miatt, a munkát fiatalabb kollégáinak adta át. A Jean-Yves Ferri és Didier Conrad által készített első Asterix-kötet 2013-ban jelent meg.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.