Pesti Srácok

Nemzetközi dalszerző tábor indult Budapesten

Nemzetközi dalszerző tábor indult szerdán Budapesten. Az Artisjus Songwriting Campre a magyar zenészek mellett kilenc országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők, énekesek és producerek, hogy három napon át közösen alkossanak.

MTI

A tábor kultúrmissziója, hogy fellendítse a magyar zenei exportot, illetve beindítsa a hazai és a nemzetközi zenei élet tehetségei közötti aktív együttműködést. Az eseményre az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Belgiumból és közép-kelet-európai országokból is érkeztek zenével foglalkozó alkotók, akik a Petneházy Club Hotelben hét berendezett produceri stúdióban merülhetnek el a kreatív munkában. A tábor magyar résztvevője Törőcsik Kristóf (Margaret Island), Závodi Marcel (Zävodi), Johnny K. Palmer, Péterffy Lili (NB), Szécsi Böbe, Heatlie Dávid (Groovehouse, Blue Tips) és Czinke Máté (Sign).

PestiSracok facebook image

A feladat az, hogy a nap végére egy-egy megadott témához dalkezdemény vagy akár kész dal szülessen. Az első nap témája a klímaválság és a környezetvédelem: a Junior Prima-díjas Molnár Áron (NoÁr) rapszövegéhez kell zenei alapot készíteni. A második nap a csapatok az RTL Klub új sorozatához szereznek zenét: a széria a béranyaság, az emberi élet értéke, a szülői felelősség témájával foglalkozik.

A cél az, hogy a zenészek egymásra hangolódjanak és jövőbeli gyümölcsöző szakmai kapcsolatok alakuljanak ki közöttük - szerepel a közleményben. "A nemzetközi siker felé vezető úton az első fontos lépés egy igazán átütő dal. A dalszerzés világszerte egyre inkább az együttműködésről, a szerzői közösségekről szól. Nekünk annyi a dolgunk, hogy összehozzuk a közép-európai dalszerzőket egymással és a külföldi alkotókkal" - fogalmazott a szervező Czutor Zoltán dalszerző-énekes.

Számos kezdeményezés, így például a DEX Dalszerző Expo indult azzal a céllal, hogy Budapestet a könnyűzene regionális központjává tegye. Az Artisjus 2018-ban és 2019-ben Budapestre hozta az ABBA egyik tagja, Björn Ulvaeus kezdeményezéséből született svéd dalszerző tábort. Szintén az Artisjus támogatásával 2017-ben és 2018-ban a Zeneszöveg.hu szervezte a Songbook Songwriting Camp rendezvényeket. Ez a sorozat folytatódik 2020-tól Artisjus Songwriting Camp néven.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.