Pesti Srácok

Újra összeáll a Genesis

Feltámad poraiból a Genesis: a legendás brit progresszív rock/popzenekar tizenhárom év szünet után ősszel ismét turnéra indul. A csapat az 1977-től 1996-ig aktív triófelállásban, Phil Collins énekes-dobossal, Tony Banks billentyűssel és Mike Rutherford gitáros-basszusgitárossal az Egyesült Királyságban és Írországban ad koncerteket.

MTI

"Az elmúlt 28 évben csak két fellépésünk volt brit földön, így aztán ideje volt" - fogalmazott Rutherford, amikor a csapat szerdán a nagy bejelentést tette a BBC Radio 2 műsorában. Phil Collins úgy fogalmazott, hogy vannak dalok, amelyeket muszáj eljátszaniuk, különben a közönség kifütyüli őket. De - tette hozzá - még dolgoznak a műsor, a dalsorrend kialakításán.

PestiSracok facebook image

A Last Domino? című turné első koncertje november 16-án Dublinban lesz, ezt követően koncertet adnak Liverpoolban, Leedsben, Birminghamben, Belfastban, Manchesterben, Newcastle-ban, Glasgow-ban és kétszer lépnek közönség elé a londoni O2 Arenában.

Az 1967-ben alakult Genesis a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, amely tizenöt stúdióalbumot és hat koncertlemezt készített és világszerte mintegy 150 millió korongot adott el. Az együttes 1988-ban Grammy-díjat kapott a legjobb koncertvideó kategóriában a Land of Confusion című dalhoz készült kisfilmért. 2010-ben a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is bejegyezték a zenekart.

A Genesisben alapító tag volt Tony Banks és Mike Rutherford, 1975-ig Peter Gabriel volt énekes, kilépése után a zenekar frontembere az addigi dobos, Phil Collins lett. A Genesishez olyan hatalmas slágerek fűződnek, mint az Invisible Touch, a Turn It On Again, az In Too Deep, a Mama, a Land of Confusion, az I Can't Dance vagy a Jesus He Knows Me.

A csapat legutóbb 2007-ben turnézott trióban (Banks-Collins-Rutherford), Peter Gabrielt és az 1971 és 1977 között a Genesisben gitározó Steve Hackett-et most sem hívták, bár ők mindketten feltűntek a zenekarról készült és öt éve bemutatott dokumentumfilmben. A szólóelőadóként is igen sikeres Collins 2011-ben bejelentette visszavonulását, miután idegsérülése miatt nem tudott dobolni, de öt évre rá, egy sikeres operációt követően visszatért a színpadra.

A kisegítő zenészek közül a koncerteken 1978-tól velük játszó Daryl Stuermer gitáros újra velük lesz, dobolni pedig Collins fia, a 18 éves Nicholas Collins fog. Az eddigi utolsó Genesis-stúdióalbum, a Calling All Stations 1997-ben jelent meg, akkor éppen Collins nélkül, és Ray Wilson volt az énekes.

Fotó: Ultimate Classic Rock

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.