Pesti Srácok

Meghalt Gene Deitch, a csehszlovák Tom és Jerry Oscar-díjas rajzfilmrendezője

Kilencvenöt éves korában elhunyt Gene Deitch Oscar-díjas amerikai animációs filmrendező, aki amerikaiként a hidegháború közepén, a vasfüggöny mögött alkotta meg leghíresebb rajzfilmjeit.

061.hu

Deitch Munro címűrövid animációs filmjével nyerte el 1960-ban a legjobb rövid animáció Oscar-díját. A véletlenül a hadseregbe keveredett kislegény sztorijával Deitch történelmet írt, ez volt ugyanis az első Oscar-díjas rajzfilm, ami nem az Egyesült Államokban készült, hanem a vasfüggöny túloldalán, Csehszlovákiában, ahol már 1959 óta működött Deitch cége a hidegháború idején, az európai produkciók importjára szakosodott producerrel, William Snyderrel közösen. A díjra többször is jelölték még: 1964-ben a Here's Nudik és a How to Avoid Friendship című alkotásaival.

PestiSracok facebook image

Az illusztrátor, animátor, animációs filmrendező és producer Deitch nevéhez fűződik még az ötvenes évek végén a Tom Terrific-sorozat valamint az Oscar-díjra is jelölt Sidney's Family Tree című rövid animációsfilm. Az 1924-ben Chicagóban született Deitch 1959-ben tíz napra érkezett Prágába, de ott beleszeretett későbbi feleségébe, és ezért a csehszlovák (mai cseh) fővárosban maradt.

1989-ben, a rendszerváltó prágai bársonyos forradalom után megjelent For the Love of Praga című memoárjában számolt be a csehszlovák szocializmusban átélt éveiről. 2004-ben a Winsor McCay-díjjal ismerték el animációs pályafutását. Deitch első házasságából született fiai mind apjuk örökébe léptek, és szintén animációs filmesek és illusztrátorok lettek.

Deitch cseh szóvivője, Petr Himmel elmondta, hogy az idős művészt váratlanul, péntekre virradóra prágai lakásában érte a halál, de további részleteket a körülményekről nem osztott meg.

Fotó: Radio Prague

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.