Pesti Srácok

Fia verhette halálra Szilágyi Istvánt

Brutális gyilkosság áldozata lett Szilágyi István, az ország Lópici Gáspárja. A PestiSrácok.hu korábbi információját, már a rendőrség is megerősítette: a színészt fia ölte meg, a lap úgy tudja, egy kalapáccsal. A Bors szerint a rendőrséget a színész felesége értesítette, aki pánikban szaladt át a 17. kerületi házuk mellett üzemelő vegyesboltba. Szilágyi István fiát őrizetbe vették, majd a Teve utcába szállították kihallgatásra.

061-összeállítás

A Police.hu azt írta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába május 3-án 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a XVII. kerületi X. utcában, egy családi házban egy férfi bántalmazza apját. A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta – írja a Police.hu. A férfi ellen emberölés bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást. Az áldozat Szilágyi István, a legendás színész, az ország Lópici Gáspárja.

PestiSracok facebook image
Fotó: Móricz István/Bors

A Bors értesülései szerint a színész fia komoly alkoholproblémákkal küzd, a két férfi között rendszeres volt a tettlegesség, jellemzően Péter verte a rossz fizikai állapotban lévő idős édesapját, ha nem kapott tőle pénzt alkoholra. 2018. július elején két év – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélték Szilágyi Pétert, mert több alkalommal súlyosan bántalmazta édesapját.

Szilágyi István 1937-ben született Gyomán, és 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután az egri Gárdonyi Géza színházban kezdett játszani, majd a Pécsi Nemzeti Színház, 1976-ban pedig a Vígszínház tagja lett. 1959-ben az Égrenyíló ablak című filmben állt először kamera elé, és 1968-ban ismerte meg az egész ország a Bors című tévésorozat Sipos uraként. Neve később szinte egybeforrt az 1974-ben bemutatott Keménykalap és krumpliorr című magyar filmsorozat Lópici Gáspárjáéval.



1979-ben csatlakozott a Mafilm társulatához, ötvenéves pályafutása során pedig számtalan filmben játszott: a Talpuk alatt fütyül a szél, A Pogány Madonna, a Te rongyos élet, a Lutra, A legényanya, a Hamis a baba, A három testőr Afrikában, A napfény íze, a Csak szex és más semmi, illetve a Zimmer Feri 2 szereplőjeként is láthatta az ország. A Tenkes kapitányában Pityik őrmestert, az 1980-as Indul a bakterházban a piócás embert alakította. Mindezek mellett a Bujtor-filmek karakterszereplője és a '90-es években a Lottó reklámarca volt. 1998-ban lett a Győri Nemzeti Színház tagja, ahol egészen 2016-os nyugdíjazásáig dolgozott.



Az elmúlt években a magyar sajtó sokat cikkezett az Aase-díjas magyar színművész nehéz anyagi helyzetéről, egészségügyi problémáiról, illetve lakhatási körülményeiről. Szilágyi István 2018-ban balesetet szenvedett, ami miatt sokáig csak járókerettel tudott közlekedni, de később szerencsésen felépült. Feleségével, Humenyánszky Jolán szobrászművésszel és fiukkal szörnyű körülmények között éltek. Operatőrként dolgozó fia hitelcsapdába került, így a család több millió forintos adósságot halmozott fel, a színész nyugdíja pedig igen kevés volt. Tűzifát is adományként kaptak, élelmiszerrel pedig sokszor jótevőik látták el őket.

Kiemelt fotó: Soós Lajos/MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.