Pesti Srácok

Lázár Ervin angolul megjelent könyvéért rajonganak a britek

Több méltató kritika is megjelent Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című kötetéről, amely Arnica the Duck Princess címmel, Anna Bentley fordításában, a Pushkin Press gondozásában került a brit piacra - hívta fel rá a figyelmet a Papageno.hu.

061.hu

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című gyermekregénye eredetileg a Móra Ferenc Könyvkiadónál, 1981-ben jelent meg, Réber László illusztrációival, majd 1983-ban Sólyom András rendezésében film is készült belőle, azt követően pedig bábjátékban is feldolgozták, a színpadi változatát pedig az Operettszínházban máig játsszák. Angolra Anna Bentley fordította a könyvet, aki magyar férje révén ismerkedett meg irodalmunkkal, kultúránkkal. Anna Bentley elsőként Fekete István regényeit ültette át angol nyelvre, de Vathy Zsuzsától is fordított már.

PestiSracok facebook image
Molnár Jacqueline illusztrációja

Az Arnica the Duck Princess címmel megjelent kötetet kitörő lelkesedéssel fogadták a brit olvasók, nemrég pedig a The Times is terjedelmes írásban méltatta a kötetet. A szöveg mellett a kötet képi világa is elnyerte az angol kritikusok tetszését, hiszen mindahány szerző kiemeli Molnár Jacqueline illusztrációit.

Forrás: The Times

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.