Pesti Srácok

Újra várja a vendégeket a világörökségi Hollókő

A pünkösdi hétvégén újra várja a vendégeket a világörökségi Hollókő; megnyitották a vár szabadtéri részeit és a múzeumokat is - tájékoztatott a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden.

MTI

Kelecsényi Péter elmondta: ebben az évben nem tudják megszervezni a pünkösdi hétvégén szokásos hagyományőrző rendezvényeket és várjátékot, de a biztonsági előírások betartása mellett pünkösdtől folyamatosan szeretnék a legtöbb élményt nyújtani a Nógrád megyei világörökségi falu vendégeinek. Mint közölte, az ófaluban szombaton, pünkösd vasárnap és pünkösd hétfőn termelői piac várja a látogatókat. A környék őstermelői árusítják a szörpöt, mézet, füstölt húsárut, zöldséget, gyümölcsöt, kézműves termékeket és egyedi kékfestő ruhák is színesítik majd a piac kínálatát.

PestiSracok facebook image

A faluba érkező vendégek a már megnyitott kézműves portákon, ajándékboltokban, a vendéglátóhelyeken, éttermekben és szabadtéri helyszíneken találkozhatnak a díszes hollókői népviselettel, és azok hétköznapi változataival is. Több helyszínen a kézművesek bemutatót tartanak az udvarokon, így megtekinthető lesz a fazekasság és a bőrdíszművesség mestersége is. A hollókői vár szabadtéri részei nyitva állnak, így a toronyból gyönyörködhetnek a látogatók a Cserhát festői hegyvidékében és a Szent László Vitézei Egyesület középkori ruhás tagjaival is találkozhatnak. Az éttermek palóc ételeket kínálnak és megnyitottak a szálláshelyek is - mondta Kelecsényi Péter.

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.