Pesti Srácok

Világszerte újraindul a filmgyártás

A koronavírus-járvány után világszerte újraindul a filmgyártás, az alvó üzemmódba váltott Hollywood is alig várja már, hogy elővehesse a kamerákat.

MTI

A világjárvány miatt a mozis jegybevételek átmenetileg szinte megszűntek, a szórakoztatóipar több mint százezer dolgozója veszítette el a munkáját. Mivel Amerika zöme még otthoni önkéntes karanténban él, az észak-amerikai filmes produkciók leálltak, a filmesek a külföldi forgatási lehetőségek után kutatnak. Az elmúlt hetekben több ország nyitotta meg határait a külföldi produkciók előtt. A megbetegedések alacsony száma miatt már megnyitották stúdióikat és forgatási helyszíneiket, a teszteléssel és a megelőző szabályok betartásával minimalizálják a fertőzések lehetőségét.

PestiSracok facebook image

Korábban a produkciókat az infrastruktúra és a rendelkezésre álló filmes szakembergárda érdekelte, most azonban prioritást kapott a biztonság és a helyszín elérhetősége - mondta el Joseph Chianese, az Entertainment partners alelnöke. Áprilisban a Netflix tartalomigazgatója, Ted Santos már arról beszélt, hogy a streamingóriás Izlandon és Dél-Koreában is forgat. Izland a múlt héten jelentette be, hogy május 15-től szigorú tesztelés és biztonsági intézkedések mellett beengedi a külföldi stábokat. A további enyhítések június 15-től várhatók.

Az egyes országok nemzeti filmes testületei és producerei új irányelveket dolgoztak ki a határnyitás és a repülőjáratok újraindulását követő időszakra a filmes produkciók számára. Adrian Wootton, a Brit Filmbizottság vezetője úgy fogalmazott, hogy "fel akarják ébreszteni a filmgyártást a tetszhalott állapotából", mivel a filmipar az ország egyik leggyorsabban növekedő gazdasági szektora.

A globális filmipar legjelentősebb résztvevői közül a Walt Disney, a Netflix és a Warner Bros. jelentős beruházásokat indított Nagy-Britanniában. A Disney tavaly hosszú távú bérleti szerződést kötött a London melletti Pinewood stúdióval, a Netflix a Shepperton stúdió 14 műtermét foglalta le, a Warner Bros.-nak pedig London közelében, Leavesdenben saját stúdiója van.

A Brit Filmintézet (BFI) 26 oldalas javaslatgyűjteményt állított össze a színvonalas televíziós és filmes produkciók újraindításához az érdekvédelmi szervezetek és más ágazati csoportok bevonásával. A javaslatok a járvánnyal kapcsolatos, megelőzést szolgáló követelményeket és a filmgyártásban résztvevők biztonsági felkészítését is magukban foglalják.

Csehország az első európai országok között nyitotta meg újra kapuit a filmesek előtt. A koronavírus-járvány miatt leállt külföldi produkciók májustól forgathatnak ismét az országban. A helyi szabályozás szerint a színészek és előadók számára nem kötelező a maszk viselése, de kéthetente teszttel kell igazolniuk, hogy egészségesek. A külföldről érkező színészek és stábtagok csak negatív teszt birtokában szállhatnak fel a Csehországba érkező repülőre, megérkezésük után 72 órán belül újból tesztelik őket, és a negatív eredményig karanténban kell tartózkodniuk.

A Szlovák Filmbizottság viszont arról számolt be, hogy Szlovákiában a járvány alatt sem állították le a filmgyártást, mivel azt nem kulturális rendezvényként kezelték, hanem ipari tevékenységként. Zuzana Bielikova, a bizottság elnöke ugyanakkor hozzátette, hogy ennek ellenére a kisebb munkáktól eltekintve a legtöbb produkció nem dolgozott, amíg a járvány le nem csillapodott. A helyi filmgyártás és tévés produkciók júniusban folytatódnak.

Bielikova elmondta, hogy a külföldi stáboknak a helyszínkeresésben is segítenek, így ezért külön nem kell az országba utazniuk. A Szlovákiába érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulnia, hacsak nincs negatív teszteredményük. Új-Zélandon, ahol a Disney Avatar-produkciói készülnek, szintén leállt a munka a világjárvány alatt. Azonban a kormány határozott és szigorú intézkedéseivel sikerült gyorsan megfékezni a járványt, és már ott is a helyi filmgyártás újraindításának szabályozásán dolgoznak. Egyúttal azt is bejelentették, hogy új biztonsági protokoll bevezetésével a nemzetközi produkciókat is várják majd.

Ausztráliában a helyi filmgyártás már beindult, de a külföldi stábok előtt még nem nyitották meg a határokat. Az ausztrál gyártású szappanopera, a Neighbors forgatása áprilisban folytatódott szigorú biztonsági szabályok mellett: egyebek között a csókolózást és a kézfogást sem engedélyezték a jelenetekben. A szereplők és a stáb egymástól elzárt, három csoportban kezdte meg a munkát, és különböző technikai trükkökkel oldották meg, hogy a színészek a képen közelebb legyenek egymáshoz.

Az amerikai produkciós cégek az országon belüli, közelebbi helyszínek felé fordulnak. Ezt indokolja, hogy közvetlen repülőjáratokkal lehet őket megközelíteni, és helyben számos forrás a rendelkezésükre áll. A helyi filmes hatóságok együttműködnek az egészségügyi hatóságokkal. A Los Angeles megyei egészségügyi hatóság már dolgozik azon a követelményrendszeren, amely lehetővé teszi majd a forgatást a stúdiókban és a szabadban. A forgatások indulásának időpontját azonban egyelőre még nem tudták meghatározni - mondta el Paul Audley, a FilmLA filmiroda elnöke.

A produkciók újraindításában a szakmai céhek is kulcsszerepet vállalnak, hogy garantálni tudják tagjaik biztonságát. Az Amerikában és Kanadában dolgozó 150 ezer produkciós alkalmazottat képviselő IATSE elnöke, Matthew Loeb elmondta, hogy a stúdiókkal egyeztetve dolgozzák ki az új feltételeket a biztonságos induláshoz.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.