Pesti Srácok

Meghalt Földi Teri

Nyolcvanhat éves korában meghalt Földi Teri Jászai Mari-díjas színésznő - közölte a gyászhírt honlapján a Vígszínház.

061.hu

Földi Teri Martonvásáron született, 1934. január 24-én. 1955-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött, majd 1958 és 1964 között a Szegedi Nemzeti Színház színművésze volt. Alakított olyan nagy Shakespeare-hősnőket, mint például Ophelia, Viola, Mária vagy Hermia, játszotta Jean Anouilh Romeo és Jeanette című darabjának címszerepét, Arthur Miller A bűnbeesésután Anyáját, Molnár Ferenc Olympiájának főszerepét, Molnár Ferenc Liliomjának Hollundernéjét, Bertolt Brecht Koldusoperájának Polly-ját, Bródy Sándor A tanítónő című darabjának címszerepét, Sütő András Álomkommandójának Súgónőjét, Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című darabjának Natasáját.

PestiSracok facebook image

1964 és 1989 között a Vígszínház társulatának szeretett tagja volt. Egyik első vígszínházi szerepe Dolly, a Horvai István által rendezett Anna Kareninában, mellyel azonnal belopta magát a közönség szívébe. Utoljára az Iglódi István által rendezett, nagy sikerű Csókos asszony című operettben láthatták a Vígszínház nézői. Kern András partnereként feledhetetlen alakítást nyújtott Hunyadinéként, énekhangjával és tánctudásával is elbűvölve a közönséget.

Judit szerepében George Bernard Shaw: Az ördög cimborája című művének egyik jelenetében. A darabot 1962. február 17-én mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínháza (Fotó: Tóth Béla/MTI)

Eközben több ikonikus filmben és tévéjátékban is szerepelt, mint például az Ifjú szívvel, az Esős vasárnap, a Tüskevár, a Szerencsés Dániel, a Napló gyermekeimnek, a Szomszédok, az Égető Eszter, a De kik azok a Lumnitzer nővérek? és a Konyec – Az utolsó csekka pohárban. Számos nagy sikerű filmben szinkronizálta például Glenn Close-t vagy Jane Fondát. Az ő hangján szólal meg magyarul a Szívek Szállodájában Emily Gilmore. Dargay Attila klasszikus rajzfilmjében, a Vukban a kis róka édesanyjának, Ínynek kölcsönözte a hangját.

Földi Terit 1963-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 1990-ben megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vehette át. 2000-2004 között az Aase-díj kuratóriumának tagja - írja a Vígszínház.

Kiemelt fotó: MTI /Sándor Katalin

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.