Pesti Srácok

Isten éltesse Mr. Martin L. Gore!

Ma 59 éves a Depeche Mode ikonikus alakja. Martin Lee Gore a brit együttes alapító tagja 1980-tól, majd egy évvel később, amikor Vince Clarke a zenekar debütáló albuma, a Speak & Spell megjelenése után elhagyta a csapatot, Gore lett a Depeche Mode fő dalszerzője. 40 éves fennállása során a csapat több százmillió lemezt adott el, köztük az 1990-ben megjelent Violator címet viselő hetedik albumból is, amely meghozta az életre szóló sikert.

061.hu

Martin L Gore 1961. július 23-án született Londonban és saját elmondása szerint teljesen átlagos gyermekkora volt. Egy interjúban azt mondta, introvertált gyerek volt, kevés baráttal. Azt is mondta, hogy az idő nagy részét egyedül töltötte a szobájában tündérmeséket olvasva. A popzene iránti érdeklődése 10-11 éves korában kezdődött, amikor felfedezte anyja régi rock 'n' roll kislemezeit. Elvis Presley-t, Chuck Berryt, Del Shannot hallgatott újra ás újra és akkor jött rá, hogy ez az egyetlen dolog, ami igazán érdekli őt. Aztán a 12. születésnapjára kapott egy gitárt és többed magával megalapította a Norman & The Worm nevű csapatot, amely 1979-ig létezett. Gore visszaemlékezve arra az időre úgy nyilatkozott:

PestiSracok facebook image

Furcsa, de igaz: Martin nagyon szeretett iskolába járni, németül tanult és egy iskolai csereprogram keretében egy kis időt eltöltött egy Erfde nevű, német településen.

17 éves koráig nem járt bulizni, felsőfokú nyelvvizsgája van franciából és németből és az első állása egy bankban volt.

Martin 3 gyerek apja: Viva-Lee, 1991-ben, Ava-Lee, 1995-ben és Calo Leon, 2002-ben született.

A Depeche Mode mellett Martin L. Gore 1989-ben szólókarrierbe kezdett. Az ekkor megjelent Counterfeit e.p., majd ennek folytatásaként 2003-ban a Counterfeit a Gore által kedvelt nagy elődök feldolgozásait tartalmazza jellegzetesen Martin L Gore-os hangzással. Az utóbbi albumhoz klubkoncert-turné is kapcsolódott. A két nagylemez (és az erről kimásolt három kislemez) mellett több további feldolgozást és remixet is jegyez Gore, melyek közül a "Coming back to you" Leonard Cohen-feldolgozás emelhető ki.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.