Öt magyar fotográfus "elfeledett kincsei" a Mai Manó Házban

Újranézve címmel öt kiemelkedő magyar fotográfus életművének egy-egy szeletét mutatja be a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből a Mai Manó Ház keddtől látható kiállítása.

MTI

Székely Aladár, Haár Ferenc, Haller Frigyes (Haller F.G.), Berekméri Zoltán és Máté Olga munkáit öt eltérő kurátori koncepció alapján, kronologikus sorrendben haladva ismerheti meg a közönség, a képek által betekintést nyerve a 20. századi magyar fotótörténet nyolc évtizedébe - közölte kedden a Mai Manó Ház. A közlemény emlékeztet: a Magyar Fotográfiai Múzeum 1991-es alapítása óta az egyetlen olyan magyarországi intézmény, amely kizárólag fotográfiák őrzésével, gyűjtésével, kiállításával foglalkozik és amelynek gyűjteménye elsősorban művészeti jellegű. A múzeum több mint 350 ezer papíralapú kópiát és több mint félmillió negatívot őriz, mások mellett André Kertész, Brassai, Martin Munkácsi vagy Moholy-Nagy László képeit. Jelen válogatás során a gyűjtemény "elfeledett kincseit" fedezte fel és értelmezte újra a Mai Manó Ház szakmai csapata. Az öt szekció önmagában is értelmezhető, együttesen pedig a múlt század jelentősebb fotótörténeti irányzatait tárgyalja; az egyedi nézőpontok új hangsúlyokat hoznak az életművekbe, a művészek eltérő alkotói korszakai kerülnek fókuszba - hangsúlyozza a közlemény.

Székely Aladár (1870-1940) - aki Mai Manó tanítványa is volt - nevét a nagyközönség főként festői hatású portréfotográfiáiról ismeri. Az 1920-as években Székely a képzőművészeti műfajokhoz közel álló, piktorialista akt- és portréfotókat, zsáner-, táj- és városképeket készített. Adyról több mint 40 felvétele ismert, ezek közül a kiállításon tíznél is több Ady-portré, valamint Móricz Zsigmondról és Szinyei Merse Pálról készített fotók is szerepelnek.

Máté Olga (1878-1961) a korszakban egyedülálló módon tanulta ki nőként a fotográfusi hivatást. Veres Pálné utcai műtermének egy része szalonként is üzemelt, ahol a haladó szellemű polgári értelmiség tagjai is gyakran megfordultak. Sokszínű fotóművészeti munkásságából a kiállítás két témára fókuszál. Klasszikus akt- és mozgásfelvételein az 1910-es és '20-as évek testhez, mozdulatművészethez való egyedi viszonya figyelhető meg érzékeny és személyközpontú, a testet nem tárgyiasító látásmódján keresztül, míg csendéletei és tárgyfotói egy lelassultabb szemléletmód felé vezetik a nézőt.

Haller F.G. (1898-1954) neve a magyaros stílus képviselőjeként és a fotóamatőr-mozgalom szervezőjeként maradt fenn az utókor számára. A válogatás az 1930-as években a környező országokban készített könnyed stílusú portré- és zsánerképeire fókuszál. Fotográfiáival mindig a valóság művészi hatású megragadására törekedett, s bár nem dolgozott nemeseljárásokkal, témái és képi megfogalmazásai mégis a piktorializmus irányzatát idézik. Kompozícióit a felületek textúrái, a fény-árnyék játék és az ellentétes vizuális formák feszültségéből fakadó dinamika adja.

Haár Ferenc (1908-1997) kiállításon látható képei új aspektusból világítanak rá a 65 évet felölelő életműre. Haár sokoldalú érdeklődésének és utazásainak köszönhetően kiemelkedőt alkotott a reklám-, a divat-, a szocio- és az építészeti fotográfia területén. Az 1930-as évek világa nyüzsgő nyomda- és papíripari csendéleteken keresztül jelenik meg, a Japánban és Hawaiin eltöltött évei pedig portré- és tájképek összekapcsolásában tárulnak fel, művészetének lírai oldalát hangsúlyossá téve.

Berekméri Zoltán (1923-1988) fő műfajai a csendélet, a zsáner- és tájkép, amelyek kortársaitól eltérően alig hordoztak magukban szociografikus jegyeket. Pályájának csúcsán, az 1958 utáni időszakban alkotott egyedi, magas színvonalú és koherens életművet, fotográfiáin az egyszerű hétköznapi tárgyak ugyanakkora hangsúlyt kapnak, mint az emberek, a maguk sallangmentes módján jelenítik meg Berekméri különös világát - áll a tárlat ajánlójában.

Fotó: maimano.hu